A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 12. szám
571 egyébként szeretett utazni, valóságban is bejárni azokat a helyeket, amelyekért térképpel vagy a földgömbbel a kezében annyit imádkozott. Benne élt az élet sűrűjében, imájával egységbe szövögette a szíveket, otthonokat, városokat, sőt országokat. Ma jártamban-keltemben rendkívül intenzíven éltem meg, hogy milyen kettős életet élek. Külsőleg itt, ebben a zakatoló világban, emberek, villamosok, autók forgatagában, napi események, mindennapi gondok, örömek, fájdalmak és mások fájdalmainak őrlő malmában... Egészen itt, de mégis: igazán ott belül, ott máshol, abban a másik világban, amely láthatatlan, a test számára érzékelhetetlen, de mégis a reálisabb világ — a Krisztus-test belső világa, benső élete. (I960, október 6.) Annyira magára vette mindenki gondját, baját, bánatát, hogy környezete féltette a teljes összeroppanástól. Ő maga is bevallotta egyszer, hogy „idegei pocsék állapotban vannak", de mások terhétől mégsem akart szabadulni. „Hadd szakadjon meg a szívem a szeretetbe!" — a maga számára ezt tanácsolta, majd, hogy környezete sürgetésére is válaszoljon: ...ma jutott eszembe, hogy belerázom mindezt a Te Szent Szívedbe. Engedd meg, drága Jézusom, s aztán nézd azt a tenger boldogtalanságot és hallgass Szívedre, amely végtelenszer szeretőbb, mint az enyém! Közben a kegyelem szelíd szóval készítgette a hazatérésre. Erről az októberi naplófeljegyzések árulkodnak: — Délután halálfélelem. — Egyedül kell elmenni arra a félelmetes, titokzatos útra. — Mindennap imádkozni a jó halálért és megújítani a halál minden nemének elfogadását. Ave Mariánál rágondolni, Szent Józsefét kérni. És főleg minden percet megszentelni hűséggel és tőlem telhető maximális szeretettel. 1961. február 6-ról 7-re virradó éjszaka házkutatást tartottak a lakásában. Minden személyes feljegyzését, írását elvitték. A kiüresedésnek egy igen fájdalmas stációja volt ez, hiszen lelki életének, az Unumra vonatkozó elgondolásainak legtitkosabb részletei kerültek mások kezébe. Ettől az éjszakától kezdve, amint ezt bevallotta, soha nem aludt nyugodtan. Egyik leveléből mégis a bizalom hangja szólalt meg: E/vehetik mindenünket, de „ki szakíthat el minket Krisztus szereteté- től?" És ez a szeretet a mi életünk. Milyen megnyugtató olyan hajón küzdeni a viharral, amelyről tudjuk, hogy nem süllyed el! Ki veheti el a mi legfőbb örömünket, hogy Krisztus feltámadt, legyőzte a halált és a világot, és Ő az örökkévalóság királya! A nagyhetet és a húsvétot Pannonhalmán töltötte. Itt megvolt az az öröme, hogy találkozhatott Csávossy Elemérrel, aki akkor már a szociális otthon lakója volt. Budapestre vissztérve újrakezdte a naplóírást, hogy így gondolatait elrendezze. Utolsó hónapjait a fáradtság, idegkimerültség nehezítette.
