A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

A 46. nemzetközi eucharisztikus kongresszus július 16-án nyílt meg Lourdesban. A Szentatya beteg­sége miatt nem vehetett részt raj­ta. Követeként Bernardin Gantin bíboros, a Pápai Igazsá­gosság és Béke Bizottság elnöke helyettesítette. • Anicaraguai(szandinista)kormány négy tagja katolikus pap: Miguel D’Escoto külügyminiszter, Fer­nando Cardenal S.J., a nemzeti szandinista ifjúsági mozgalom ve­zetője, testvére, Ernesto Cardenal, a kulturális ügyek minisztere, és EdgarParrales,népjóléti miniszter. Róma és a püspöki kar állásuk fel­adását sürgette, végül abban egyez­tek meg, hogy amíg politikai tiszt­séget viselnek, papi szolgálatot nem végeznek, és politikai célok előmozdítására papságukra nem hivatkoznak. • Kínában a kor­mány egyházpolitikáját híven kö­vető Hazafias Katolikus Egyesület 5 új püspököt nevezett ki. így akar­ták kimutatni, hogy Rómától füg­getlenek, és helytelenítik, hogy Róma Deng Yiminget nevezte ki Kanton érsekének. • HongKong- ban július közepén tíz nemzet püspöki karának képviseletében 28 püspök öt napon át tárgyalt az egyházi munka nemzetközi együttműködést igénylő feladata­iról. A hithirdetés, a nevelés, a hír­közlés, az emberi és nemzeti fej­lődés és a vallások közötti kap­csolatok kérdéseit vitatták meg. • A nigériai parlament vita nélkül elvetette azt a javaslatot, hogy az abortuszt tegyék megengedetté. Keresztény és mozlim csoportok együtt dolgoztak a közvélemény tájékoztatásán. • A Szentatya az egyházjog reformját intéző bí- borosi és püspöki bizottság tagja­inak számát 39-ről 75- emelte. Tizennyolc évi munka után az új kánonjog gyakorlatilag készen áll a pápai jóváhagyásra. Valószínűleg 1983-ban lép majd érvénybe. • Az elhunyt Wyszynski bíboros utódául Jozef Glemp érseket ne­vezte ki a Szentatya. • 1979-ben a világ lakosságának 18%-át tették ki a katolikusok; számuk 764 mil­lió. Észak-ésDél-Amerika62,4%-a katolikus; Európa 39,6%-a, Óce­ánia 25,3%-a, Afrika 12,4%-a, és Ázsia 2,4%-a. 1973 óta ez az első év, hogy a papságra készülők szá­ma emelkedik. Afrikában 12,7%- kal gyarapodott egy év alatt a pappá szenteltek száma. • ♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A Szív Hungarian Catholic Monthly Published by the Hungarian Jesuits Address: P. 0. Box 458, Station „A" Hamilton, Ont., Canada, L8N 3H8 One year subscription: 9 US or 10 Can.Doll. Editors: Raymond Chilla, Ferenc Nagy Editorial Advisory Board: Stephen Békési, Blaise M. Jaschkó, Attila Miklósházy, Nicola Orbán Sales Editor (for Europe): Henrik Matyasovich, Blijde Inkomststr. 18 B-3000 Leuven, Belgium Printed in Canada by the Slovak Jesuits Box 600, Cambridge, Ont. N1 R 5W3 Second Class Mail Registration No 4281 INNEN-ONNAN re

Next

/
Thumbnails
Contents