A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

524

Mezei Margaréta

Mester Margit Mária élete

A következő évben több bizonytalanságban, homályban volt része, mint vigaszban és megvilágosító gondolatokban. Ismét fenyegette a betegség, az esetleges műtét gondolata.Vakon mindent el akart fogadni az Atya kezéből - de nem ment könnyen.

Köd, homály, problémák, kísértés ez, vagy mi? Nem látom a kiutat. Úgy érzem magamat, mint aki eltévedt az erdőben, és nem tudja, merre menjen, a helyes útra hol talál. Itt semmi sem használ, csak a vak bizalom és a ráhagyatkozás. ... Akármit érzek is (kátyú, csőd, megrekedés), biztos vagyok abban, hogy Ő el tud, el akar, el fog vezetni a tiszta szeretet magaslataira. (1958. szept. 12.)

Következő évi lelkigyakorlatát Makkosmárián végezte. Ezt az ugyancsak Szent Ignác vezetésére épített lelkigyakorlatát nem annyira a lángoló lelkesedés, nagy meglátások jellemezték, mint az isteni akarat további keresése. Az Unum már elérte huszadik évét, azon is elmélkedett, mit kell a testvéreknek örökségbe hagynia. A halálról meditálva ismét csak nagyobb szeretetre sürgette önmagát, mert még messze áll a „dilexit multum'' eszménytől. Hogyan kell szeretniük egymást az Unum tagjainak? Az utasítások, természetesen, elsősorban saját magához szóltak.

Az Unumban legyen a szeretet nagy, legyen óriási, legyen döbbenetes, de mindig egyszerű, keresetlen, közvetlen, póz nélküli. Jellemezzen minket a forró istenközelség, de ugyanakkor a meleg emberközelség. Ne szeressünk csak ún. „természetfölötti szeretettel", aminek csak „erényszaga" van, hanem legyen a mi szeretetünknek „életszaga", legyen emberi. Jézus is ilyen volt, csak Őt kell utánoznunk. Mindenki vessen le mindenféle szent pózt, kenetes beszédet vagy viselkedést. Nem kell ez a szentséghez, és nem kell ez az embereknek... Csak Jézust nézzük és a Szűzanyát.

A lelkigyakorlat végén mesteri összefoglalót készített arról, hogyan fejlődött ki benne „az egész világ szeretete".

Ma gondolkoztam azon, hogy hogyan is alakult ki bennem ez az egész világ, sőt a mindenség „szívével” egyesült élet. Mert van ebben valami egészen új és van valami nagyon régi. Az állomásai talán ezek:

Egészen fiatal, 16—17 éves koromban élt már bennem egy lelkes, eleven vágy: láthatatlan angyalként körüljárni a világot és mindenfelé jót tenni, örömöt szerezni. Senki se tudná, honnan jött, csak az Istent dicsérné érte.

Pár év után, amikor már hivatásom volt, és azon gondolkoztam, hogy hova menjek, úgy éreztem, hogy egy hivatás nem tud betölteni, mert szerettem volna kontemplativ zárdába menni, szerettem volna betegeket ápolni, szerettem volna misszióba menni stb., és a megoldást abban találtam, hogy bár küsőleg csak egy helyen lehetek és egy hivatást tölthetek be, de a lelki anyaság által gyermekeimben megsokszorozva ott lehetek az egész világon és minden hivatásban, és felmehetek még az oltárig is...