A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

494

Iái adósságát magunkra vonjuk testben és lélekben, elég Ádám törzséhez tartoznunk. Viszont, hogy az élethez való igényünket megszerezzük, elég a második Ádámba beletestesülni, a természetfölötti újjászületés által. Mindazok, akik Ádámban meghaltak a tőle kapott azonos természet következtében, Krisztusban újjáélednek a tőle kapott isteni természet következtében. Mindez az érvelés azonban — nagyon helyesen jegyzi meg P. Prat — csak az igazak föltámadására érvényes, de nem érvényes a gonoszok föltámadására, akik az ítéletre és kárhozatra támadnak föl. /Ez utóbbiaknál a föltámadás ténye arra a szükségszerűségre épül, amellyel az emberi test és lélek egymáshoz van rendelve./

Az igazak föltámadásának dogmája Krisztus Titokzatos Testének tanításában gyökerezik. Abban a pillanatban, hogy Krisztusba ol- tattunk a keresztség által, elkezdtük élni az ő életét, részesedni az ő privilégiumaiban, az ő rendeltetésében, mint ahogyan a törzsbe beoltott ág is azon nyomban magába szívja annak éltető nedvét és erejét. És ettől a pillanattól kezdve nyertük meg a jogot a dicsőséges föltámadásra is. Isten mintegy kötelezi magát, hogy minket föltámasszon, mint Krisztusnak tagjait, integrális részeit. Nem valami egyszerű illendőségből, hanem az isteni Gondviselés jelenlegi szükségszerűségéből, a dolgok jelenlegi rendjéből, a megváltó Isten üdvrendjének szükségszerű folyományaképpen. (Hiszen az egészen világosa logikusan gondolkozó ész előtt: ha mi Krisztussal egy Testet képezünk, akkor lehetetlen elképzelni azt, hogy egy testből föltámad a fej, de vele együtt nem támadnak föl a tagok: a kéz, a láb és a többi testrészek.)

3. Föltámadásunkat Krisztus érdemelte ki

A keresztény katekizmus elemi igazságai közé tartozik az, hogy Jézus Krisztus küldetése volt: az első Ádám által okozott romokat helyreállítani. A romok lényege: az eredeti ártatlanságnak és a halhatatlanságnak elvesztése. Ha tehát Krisztus nem győzte volna le a halált, mint ahogyan a bűnt legyőzte, akkor csak felerészben teljesítette volna megváltói küldetését: „Egy ember által jött a halál, egy ember által jön a holtak feltámadása is.”/15,21/ A legyőzendő ellenség között ott van a halál is. Utolsónak lesz legyőzve, de le lesz győzve. Ámde nem volna igazán legyőzve, ha Krisztus csak saját magában győzte volna le a halált, és nem vinné magával a „zsákmányát”, vagyis a megváltottak seregét. Csak ilyen értelemben énekelhetjük igazán a győzelem énekét: „Halál, hol a te győzelmed, halál, hol a te fullánkod?"//^/