A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
493 az roskatag alapokon nyugszik; a jó hír hírnökei hamis tanúknak bizonyulnak, mivel Istennek csaló módon olyan csodát tulajdonítanak, amit Ö nem művelt. Márpedig Szt. Ágoston és Szt. Tamás szerint sokkal nagyobb sérelem Istennel szemben olyan dolgot tulajdonítani neki, amit nem művelt, mint tagadni azt, amit tett. És mik a következményei ennek a hamis fölfogásnak a keresztényekre?! Az élők még mindig bűnben vannak elmerülve; a holtak végleg elvesztek, nincs számukra segítség. Élők és holtak kivétel nélkül nyomorultak. Valóban: ha Jézus Krisztus nem támadt föl, akkor sem nem Fia, sem nem küldöttje Istennek. De ha nem küldöttje Istennek, akkor nem Messiás és nem Megváltó, ha nem Megváltó, akkor a benne való hit hiábavaló, és a kereszténység hatás nélküli. Következésképp az evangélium csalás, a megigazulás hiú ábránd, a reménység agyrém, a keresztény élet szánalomra méltó ábrándozás, a megsemmisülésnek és a balsorsnak távlatával: a síron túl a semmi — ebben a világban pedig szenvedések és üldöztetések, megtoldva még személyes lemondásokkal és önmegtagadásokkal is. Ez lenne tehát — ilyen föltevésben — a keresztény ember sorsa. De még egyszer kihangsúlyozva, nem Jézus Krisztus föltámadásáról, hanem a miénkről van szó. Szt. Pál ragaszkodik annak bizonyításához, hogy a kettő között széttéphetetlen kapocs van. Nekünk Krisztusban és Krisztus által kell föltámadnunk. Más kifejezéssel: Krisztus a mi föltámadásunknak mintaoka és egyben kiérdemlő oka. 2. Föltámadásunk Krisztus föltámadásának mintájára történik A mintaokságra alapított okoskodás két szemszögből tekinthető: ha az igazak nem támadnak föl. Krisztus sem támadt föl; ha azonban Krisztus föltámadt, az igazak is föltámadnak. A való tényállást természetesen az utóbbi állítás tartalmazza. Mire alapítja ezt Szt. Pál? Arra, hogy Krisztus úgy támadt föl, mint „a holtak zsengéje." /15,20/ A „zsenge” az egész termés ígérete és záloga. Nem volna „zsenge”, ha ha nem volna termés, amit előre jelez és hirdet. Az aratás által összegyűjtött termés nem más természetű, mint az első szedés terméke (az ún. primőr áru): mindkettő ugyanannak a vetésnek a gyümölcse, ugyanannak a földnek terméke és ugyanannak a munkának eredménye. Krisztusnak tehát nem volna joga azokhoz a címekhez, amelyek ténylegesen megilletik őt, nem volna „elsőszülött a holtak között" /Kot. 1,18/ , „holtak zsengéje", ha testvéreinek kizárásával egyedül csak ő támadt volna föl. Könnyen beláthatjuk, hogy az utolsó érvelésnek gyökere a választottaknak a Megváltójukkal való szolidaritásába nyúlik vissza: „Amint ugyanis Ádámban minden ember meghal, ugyanúgy Krisztusban mindnyájan életre kelnek."/15,22/ Hogy a ha-