A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
455 Sík Sándor SZENTOLVASÓ Mikor a földbe bújtunk, mint a féreg, S pokoltüzeket hullatott az ég, S fejünk fölött zuhogott az ítélet, (Tán csak az utolsóelőtti még!) Mikor a falban elapadt víz-ér S az izzószálban kialudt a fény, De jó volt a sötétben, kicsi füzér, Ha megcsörrentél olyikunk kezén. Öreg anyókák mormolós imája, De mormolt akkor sok öreg legény, Leheveredtünk börtönünk vackára, A bugyor feneketlen fenekén, Aludt az agyvelő is zsibbadozva, Ima sem állt az ajkainkra más, Csak e fölséges-együgyű zsolozsma, Csak ez az üdvözítő dadogás. Benne van ebben a szent dadogásban Amire szó és gondolat kevés. Halál van benne és feltámadás van, Gyereksírás és anyagügyögés. A kisded szól így, aki nem beszél még, Es aki már nem: aki haldokol. Belemondod az emberiét egészét Es mindentől eloldatol. T
