A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám

437

vösség nyugszik; e kettős parancs nélkül minden egyéb, az egész épület összeomlana. Ezzel a mondatával Jézus nyilván a farizeusi felfogásra és magatartásra célzott. A farizeusok az Isten- és emberszeretetnek elébe helyezték a többit, a részleteket, a sokszor emberi vagy legalábbis másodrendű előírásokat. Ezzel azonban az Isten igazi törvényét a gyökerében hamisították meg.

(C) (a) Az evangéliumi szakasz pontos értelmezése megkívánta, hogy a beszélgetés sajátos zsidó problematikáját és polemikus feszültségét hangsúlyozzuk. Ha most Jézus tanításának örök időszerűségét keressük, akkor ezek a körülmények jelentéktelenekké válnak, és megmarad az istenszeretet meg a felebaráti szeretet között fennálló kapcsolat kérdése, a kereszténység szíve. Az Úr Jézus a két szeretet- parancsot szoros kapcsolatba hozta, sőt alapvető azonosságukat tárta fel. Egy és ugyanaz az emberi aktus hordozza az igazi istenszeretetet és az igazi emberszeretetet.

(b) A kereszténység minden korszakában fennállt és fennáll az a veszély, szinte mint valami kikerülhetetlen szükségszerűség, hogy a keresztény életnek ebben a központi kérdésében nem találjuk meg az egyensúlyt, hanem az egyik vagy a másik irányba félrecsúszunk. Manapság az a helyzet (számos példával lehetne illusztrálni), hogy az embertársi igazságosság és szeretet ezernyi konkrét követelményére vagyunk érzékenyek, az istenszeretettel való kapcsolata viszont alig érdekel. Néha persze rádöbbenünk arra, hogy a kifejezett, tudatosan ápolt istenszeretet nélkül az emberszeretet híjával van lényeges dimenzióknak és lényeges motívumoknak, és a konkrét tennivalók megválasztásában is súlyos hibákat ejt. Az olyan emberszeretetnek nincs igazi középpontja, amelyik nem az isteni küldetés, az isteni szeretet melletti tanúságtétel jegyében áll.

(c) Az Isten- és emberszeretet szoros egységet alkot, akármeny- nyire homályos vagy problématikus is ez az egység. Némi magyarázatul szolgálhat a következő egyszerű gondolatmenet. A szeretetet a teremtő és megváltó Isten hívja létre bennünk; ezért szeretetünk elsősorban Istenre sugárzik vissza, és Istenben sugárzik az ő teremtő és üdvözítő szeretettel szeretett világára, embertársainkra is. Ebben a létrendi, abszolút értelemben első helyen az istenszeretet áll. Más, egzisztenciális szempontból viszont a kifejezett, tudatos istenszeretet feltételezi a tudatos, kifejezett emberszeretetet; csak a megélt és gondolatilag is tisztázott emberszeretet hasonlóságára tudjuk magunkban tisztázni istenszeretetünket. A felebaráti szeretet gyakorlása ésátérzé- se még ahhoz is kell, hogy istenszeretetünk ne üres önáltatás legyen. Ahogy Szent János írja: ,,Ha valaki azt állítja: Szeretem az Istent, és közben testvérét gyűlöli, az hazug; aki ugyanis nem szereti testvérét,