A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
432 1957. május 7-től ismét naplót vezetett, így jobban ismerjük belső fejlődését. Érdekes módon sokat kellett küszködnie természetének bizonyos hibáival: érzékenységével, hiúsággal, gőggel: Már rég nem éreztem magamban az oroszlánt így mocorogni, mint ma délután. Milyen hihetetlen önérzet és gőg van a természetemben! A lelkemben pedig milyen mondhatatlan vágy: kicsivé, mindig kisebbé lenni. Meg kellett harcolnia az önszeretet utolsó kinövéseivel, és ez nem ment természete érthető feljajdulása nélkül. Naplójában ilyen tanácsokat adott magának: Semmit sem a saját szemszögemből, hanem mindent a Szűzanya szemszögéből nézni. Nehézségeimnek, problémáimnak, hibáimnak gyökéroka, hogy még mindig egyéni szempontok is szerepelnek az életemben. Esse pro aliis (másokért lenni, másokért élni). . .abban a máriás, teljesen önkisemmizett életformában, amelynek eszménye már régen ragyog a lelkem előtt. Ez a kulcsa mindennek. Elszánt, kitartó, lankadatlan küzdelem a legszívósabb ellenféllel, önmagámmal, amíg teljes igazsággal el nem mondhatom: nem a saját életemet élem már. Ma ismét úgy láttam, hogy egy óriási szeretet helyezte az életembe azt a valamit, ami alkalmas arra, hogy az életem és a lényem legmélyéig ki- üresítsen engem. Meglepő ez a kemény harc természetének gyöngeségeivel. Azt gondolhatnánk, a sok kiállott — és hűséges szeretettel viselt — szenvedés után már nincs küzdenivalója .lényegi' hibákkal, a szeretet és ima oly magas szintjén él, hogy már régen felülemelkedett ezeken a gyarlóságokon. De nem így volt. Isten megengedte, hogy a kegyelem fényében elszörnyedve ismerje fel a tudattalan világából feltörő rossz hajlamokat. Ha nem is misztikus élmény keretében — mint amiben Avilai Szent Teréznek volt része, amikor meglátta, hol lenne a helye a pokolban, ha Isten meg nem könyörült volna rajta —, de Margit Mária anyának is megadatott ez a kegyelem. Nem bűnökről, elkövetett rosszról van szó, hanem bűnös hajlamokról, a természetében rejlő szenvedélyek legmélyebb gyökereiről. És ekkor váratlan elszántság ébredt benne. Mintha most kellene kezdenie a lelki élet magas kapaszkodóját, oly hévvel és elszántsággal tette a fejszét a fa gyökerére. Dereng a lelkemben; több, mint derengés. . .mindez kell nekem, hogy ez a szív meghaljon magának. És ezt csak a haldoklás árán lehet. Meghalni minden egyéni vágynak, örömnek, boldogságnak, birtoklásnak, hogy elmondhassam egyszer, hogy már nem élem a saját életemet. Élek, de nem én! - Az én haldoklásának hihetetlen mélységei vannak. .. Hogy erőt merítsen ehhez a sziszifuszinak tűnő küzdelemhez, Máriára tekintett. A Szeplőtelenre, akiben nem volt a bűnnek még árnyéka sem. A szívnek ez a halála mindennél nehezebb. Csak Isten és a Szűzanya szeretete képesíthet engem arra, embert így szeretni nem lehet. A szív igényeiről lemondani csak Istenért lehet.
