A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-08-01 / 8. szám

ként alárendelni sem a termelésnek, sem a gépeknek, sem a pénznek, sem a haladásnak, semminek és senkinek. „Senkinek sem szabad büntetlenül megsértenie az ember méltóságát, akit maga Isten oly nagy tisztelettel vesz körül", hangzik Leó pápa gyakorlati következtetése.

Szinte fölösleges itt hangsúlyoznunk, hogy II. János Pál pápa első enciklikájának is ez alapvető tanítása. Csak talán jobban kiemeli az emberméltóság krisztológiai vonatkozását. Elég, ha itt ezt az egy mondatot idézzük tőle: „Ö, az Isten Fia, valamiképpen minden emberrel egyesült, amikor testté lett', hangoztatja a zsinat nyomán (GS 22).

Ez az ember tehát a társadalmi és gazdasági élet középpontja, — a munka és a termelés „teremtő" alanya. Ezért tilos az, hogy a munkaadó a munkás erejét felülmúló munkát kényszeresen rá (különösen a nőkre és a gyermekekre); ezért nem lehet a munkás embert rabszolgaként kezelni (se a munkaadó tőkés, se maga az állam nem teheti ezt); ezért kell — nemcsak a szerződések alapján, hanem előtte és sokkal alapvetőbben — a természetjog,illetve az igazságosság követelményének megfelelően igazságos bérrel fizetni a munkást; ezért kell biztosítani a pihenést, a munka lehetőségét, a családi juttatást, a társadalmi biztosítást, a szabad szakszervezeti társulás lehetőségét a munkások jogainak védelmére, stb.

A társadalmi-gazdasági helyzet változásával az évtizedek során az egyház egyre határozottabban körvonalazta szociális tanítását. E tanításban — a személy méltóságának és jogainak tiszteletben tartásán túl — mindig a lap elv ként szerepelt a közjó biztosítása is. Mert a közösségben élő embernek nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak a társadalommal, az állammal szemben. Az igazságosság tehát azt is megköveteli, hogy az egyén vagy a csoport felelősséget vállaljon a közösségért, előmozdítsa a köz javát. És napjainkban már világméretű lett minden társadalmi-gazdasági kérdés: így minden ember, minden nép szolidáris fejlődését szem előtt kell tartanunk, ha biztosítani akarjuk a társadalmi igazságosságot. Ezt hangsúlyozta a Populorum progressio.

De azon túl, hogy manapság minden probléma nemzetközi távlatokban szemlélendő, számos konkrét új kérdés is felmerül. Világos, hogy napjainkban nem alkalmazható minden további nélkül a Quadragesimo anno modellje, a „hivatásrendiség". XI. Piusz akkor persze ezzel nem azt akarta mondani, hogy vissza kell mennünk a francia forradalom előtti időkbe, a rendi társadalomba. Hanem — ahogy Oswald von Nell-Breuning jezsuita, a körlevél egyik megfogalmazója magyarázta — a pápa mozgósítani akarta a kapitalista osztálytársadalomban élő keresztényeket a társadalom átalakítására. Végeredményben a társadalom funkcionális tagozódását, a különböző társadalmi csoporto