A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
35 A tervekről a Mester család is tudomást szerzett, és — amint ez már ilyen esetben lenni szokott — minden erejével tiltakozott. Ennek ellenére 1928 augusztusában Margit már az érdi vizitációs közösség tagja lett. Hogy milyen körülmények között történt az elválás, arra következő levele vet némi fényt: Mikor a Vizitációba belépni szándékoztam, édesanyám nagyon ellenezte, szintúgy rokonságom is. Bátyám tédenáiiva kért, hogy ne tegyem meg. Magam is tudtam, hogy édesapám halála után én vagyok a család reménye, s hogy távozásommal a család anyagilag is igen sokat veszít. Megtettem mégis. Belépésem után naponta jöttek a levelek rokonaimtól, ismerőseimtől, édesanyámtól, végül püspökömtől is, hogy menjek vissza. De én maradtam, mert ezt Isten akaratának tekintettem. Azzal is ijesztgettek, hogy lépésemmel édesanyám halálát okozom, hogy beleőrül fájdalmába. Margit szeptember 29-én lépett hivatalosan a jelöltek sorába. Abban a szerencsében volt része, hogy egy szobában lakhatott Bogner Mária Margittal, segítségére lehetett azokban az apró kis szolgálatokban, amelyekre a fiatal nővér merev lába miatt képtelen volt, pl. befűzte a cipőjét, vállalta a takarítás nehezebb részét. Hűségesen tartottak be együtt minden legkisebb előírást. Margit különben nyelvórákat adott, hogy így is hozzájáruljon a súlyos anyagi nehézségekkel küszködő alapítás fenntartásához. Kemény tél köszöntött rájuk. A Bogner Mária Margit által oly kedvesen elnevezett érdi „üvegpalota" bizony inkább a jégverem nevet érdemelte volna. Szűkösen voltak tüzelő, élelem és ruházat dolgában. Bogner Mária Margit talán ezen a télen fázott át annyira, hogy a tüdővész néhány év múlva sírba vitte. Margit is megbetegedett. De már előbb kétsége támadt, hogy a Vizitációnak a világtól teljesen elzárt szemlélődő élete valóban az ő útja-e. Kint állt az érdi kastély, a Vizitáció-zárda nagy terraszán, s maga előtt látta a távolban elterülő nagyváros kültelkeit, azon túl a nagy magyar alföldet s mindazokat, akik ott élnek, s azt kérdezte magától, nem kell-e az imádságon kívül külsőleg is tennie valamit ezekért, a világért? Igazán erre szánta-e ő az Isten, hogy adottságait, tehetségeit, egész életét csak négy fal közé szorítsa? Ez is nagyon szép és nagy hivatás, sokan követik a Vizitációban, a Kármelban. De vajon az ő hivatása-e ez? O maga mást nem akart, csak Isten akaratát teljesíteni, de ez nem volt előtte világos. Ekkor megint maga az isteni Gondviselés nyúlt bele a dolgokba, és döntötte el a Margitban hullámzó kételyt. Margit arra kérte az elöljárót, engedje haza, hogy egészségét helyreállítsa, és megfontolja, van-e igazán hivatása a Vizitációba. Az elöljáró nehéz szívvel engedte haza, mivel meg volt győződve Margit szemlélődő hivatásáról. 1929. január 27-én hagyta el az érdi házat, megígérve, hogy visszamegy, legalább azért, hogy tanítson, befejezze az iskolaévet. Otthon sokat imádkozott. Aztán a megállapított időben elkezdett csomagolni. Édesanyja vette észre, hogy magas láza van. Orvoshoz vitték, aki tüdőcsúcshurutot állapított meg. így nem mehetett vissza Érdre. Isten eldöntötte a kérdést: tüdőcsúcshuruttal nem lehetett jelölt. Gyógyulása hosszú ideig tartott. Ha visszatért volna, ő is Bogner Mária Margit nyomába lépett volna. Későbbi életében soha nem volt baja tüdejével. I
