A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám
318 Ferenc beszédeit hoznák az újságok — reccsent meg az öreg zsámoly az ablak alatt. A tévé csillogó két fémcsápját megtekerte: — Kistomit csak én tudom megérteni... ti — bocsánat: kegyetek — csak sopánkodnak. Ez a gyerek éppen olyan, mint volt az apja, pontosabban: ő, a nagy Tomi sem volt jobb a Deákné vásznánál. — Nem szeretem ezeket a modern nevelési szentenciákat — mordult föl a fotel —, ott van a szekrény tetején Gáspár Gyula hajóorvos 12 kötetes munkája. Tomi ötször olvasta végig az egészet. Kis- tomi feléje sem néz, pedig ilyenből lehet megismerni a világot... A tévé megrántotta egyik antennáját: — Megismerni a világot? Ha nem égett volna ki az egyik lámpám, ma délután gyönyörködhetnénk a Saturnus bolygó színes gyűrűjében... helyszíni közvetítés lesz a távvezényelt űrállomásról... — Jó, hogy kiégett egyik lámpája, kedves gyermekem, — szólalt meg végre előkelő leereszkedéssel a fiókjaiból elfelejtett illatokat sejtető sublót —, mert ha választani kell magácska tébolymuzsikája és Kistomi indiánüvöltése között, hát — legyen nyugodt és ne vegye sértésnek, de — inkább a gyereket választjuk... — Ez igaz! — hagyta jóvá a bőrfotel. A falon némán összenéztek a családi fényképek. A nagyapa az esküvői díszmagyarban megpödörte a bajuszát, a nagyanya kellő gráciával igazított menyasszonyi uszályán. Egy másik képen — tíz évvel később készült a császári és királyi udvari fényképésznél a Kecskeméti utcában — a négy gyerek egymásra kuncogott. A cserépkályha mellett a falon egy másik esküvői kép meg hirdette, hogy a kuncogó gyerekekből fészket rakó felnőttek lesznek. — Miért hozták ide ezt a fiút? — kérdezte a vizsgálóbíró tekintélyével a bőrfotel. — Hát hová vihették volna?... ide hozták... — fordult megértő jóakarattal az állólámpa a konok kritikushoz. — És meddig lesz itt? — reccsent újra az ablak alatt a zsámoly. — Amíg el nem intéződik a dolog... — suttogta a tükör és könnybe lábadt foltos lapja. — És aztán mi lesz?... itt marad?... elviszi valamelyik?... — a csipkefüggöny kinézett messzire az ablakon, hogy melyik veszi magához Kistomit, hol lesz új otthona. A rakósszekrény megcsóválta a fejét: — Ahhoz kicsi még, hogy Nagytomival legyen, ahhoz meg nagy, hogy a másik bírjon vele... Az előszoba felől behallatszott, hogy valaki kulcsot tesz a zárba. Aztán mintha az ajtót nem akarta volna az érkező bezárni. Mintha várt volna még valakire. De végül is az ajtó kilincse csattant. Egy
