A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
284 Mezei Margaréta Mester Margit Mária élete Út a Golgotára A veszélynek voltak már előjelei. Felvetették előtte az ötletet, hogy próbáljon külföldre távozni. Elutasította. Az Egyházért igen, de saját biztonságáért, jólétéért soha! És maradt. Önként maradt a helyén, vállalta sorsát. 1951. május 7-én este letartóztatták. Gugger-hegyi rejtekhelyéről vitték el; a kocsi a Fő utca felé indult. Nehéz volt nagyon a szívem. Mi lesz a sorsom? Hogy fognak velem bánni? Mivel fognak kínozni? Eszembe jutottak mindazok, akiket szeretek, és akik engem szeretnek... nyugodtan alszanak tán, vagy éreznek valamit? Mennyien vannak, akik szeretnek, és hányán, akik nagyon-na- gyon szeretnek, és akik talán beülnének helyettem ebbe a kocsiba, és átvállalnák minden gyötrelmemet... és mégis milyen borzalmasan egyedül vagyok. Akkor kezdtem érezni az egyedüllétnek és kiszolgáltatottságnak azt az érzését, ami végigkíséri több-kevesebb intenzitással a rabot börtöne éveiben. És a jó Isten mintha sehol sem lenne... Imádkozni sem tudtam mást, mint ezt a milliószor elmondott kis fohászt: ,/\- tyám, a te kezedbe ajánlom testemet és telkemet, életemet és örökkévalóságomat." Útközben sokszor ismételgettem. Ez volt az erőm, a békém és nyugalmam szívemnek lázas izgalma közepette. ...Borzalmasan egyedül voltam. Ekkor eszembe jutott Szentháromságról név. Erzsébet nővér szava a „titokzatos híd"-rőt, amely az életből az örökkévalóságba vezet, amely sokszor iszonyú és félelmetes, mert egy ismeretlen, titokzatos világba visz át, és amelynek halál a neve... És meghalni egyedül kell. Elvették mindenét, aztán megkezdődtek a kihallgatások. A zord környezet, a rácsok és vasajtók mélységes szorongással töltötték el. Mivel nem volt kihez szólnia, egyszer őrének ennyit mégis megkockáztatott: „Elvégre itt is csak emberek vannak!" „De még mennyire, hogy emberek vagyunk!" hangzott a megértő válasz. Amikor először egyedül maradt cellájában, egy pillanatra elöntötte a vigasz fénye: Kivitték a csajkát, és lefekhettem. Ekkor szakadt fel a köd a lelkem fölött, egy fénysugár járta át a szívemet, és ráébredtem a boldogságra, hogy a vágyam teljesült ... felkerülök Jézussal a Kálváriára. Boldogságom és hálám csókját leheltem a zárkám falára és elmondtam a Magni- ficatot. Aztán lefeküdtem a kemény deszkapriccsre, és perceken belül mélyen elaludtam. A boldogság fénye csak egy pillanatra világította meg lelkét. Aztán minden elsötétedett — amint ez Jézussal történt elfogatása után. így, ebben a sötét
