A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
270 mélyből magasba, magasból mélybe, nem dörmögött, mint a kamaszé. Csendes volt, szerény, mégis határozott, de valami ijedt kéréssel teli. Ahogyan a virágárus lány szokott fordulni a temető kapujához érkező látogatók felé. — Kérem... kit keres? — Kemenes Marcell édesanyja vagyok... — nézett divatjamúlt kalapkája alól a fáradt arc. — Ha mondana nekem valamit a tanár úr arról a gyerekről...Félévben számtanból megbukott, és most jön az intőkonferencia... — Mit mondjak? megbukott, mert nem érdemelt többet... neveletlen siheder... nem tudnak, nem is akarnak uralkodni magukon... A tanár úr maga előtt látta az ablak melletti ötödik padban ülő fiút. Úgy ült, mint a többi harminckilenc. Odacövekelve, félelemtől megfagyott fegyelemben. Próbált volna csak pisszenni valaki a matematikaórán! Kemenes nem pisszent, nem mocorgott, nem csúsztatott továbbadandó üzeneteket a pad alatt. Hátra tett kezekkel ült, mint a skatulyából éppen kivett mintadiák, aki öntudattal írja a neve mögé, hogy V.oszt.p.n., azaz papnövendék. Mert a székesegyház másik oldaláról, a kisszemináriumból jön iskolába negyvenöt társával minden reggel. De hogyan is lehetett egy ötödikes kispap olyan pimasz, hogy elsőéves hittanárjának csak úgy rávágja: a hittitok azért titok, hogy ne értsük. Kezdő tanárral akart kibabrálni ez a pesti strici. És még csak bocsánatot sem kért. Hát megmutattam neki. Az első feleltetésnél megkapta a magáét: — Még zöldéit a fű a templom előtt, menj ki legelni! Hogyan kullogott a táblától a helyére! Dolgozatírásnál persze a szomszédjától lopta a végeredményt. Utoljára is el akarta hitetni, hogy kitűnőt érdemel. Persze, hogy megint lopta. — Tanár úr, kérem, ez a gyerek a pesti reálban mindig az elsők között volt. Soha nem jött panasz ellene. Egy éve, hogy meghalt az uram. Májusban leköltöztem a nagyobbik fiamhoz Kalocsára, alig rakodtam el, bejelentette, hogy nősül. Nem maradhattam velük a kis lakásban. Október óta újra Pesten vagyok. Elárusítónő vagyok egy késüzletben. Ha Marcel It kiteszik a szemináriumból, én egész nap az üzletben vagyok, vigyázni nem tudok rá. A tanár füle már megszokta az anyai könyörgések fuvolázó- hüppögő danáját, nem is hitt neki. De most valami visszatartotta, hogy lerázza magáról az alkalmatlankodó esengést. — Szép ajándékot küldött magának a félévi elégtelennel... Az asszony nem válaszolt. De kézitáskájában valamit keresni kezdett. Gyűrött borítékból hámozta ki a még gyűröttebb levelet.
