A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
206 új püspöknek szüksége volt alsópapságra, katonaságra, főleg dolgozó népre; így került a csángó magyarok második nagyobb csoportja erre a területre. IV. Béla kérésére a pápa 1246-ban újabb püspökséget alapít Szörénytornyán. Nagy Lajos kérésére alakul a harmadik püspökség 1382-ben Kurtea de Arges-ben, és 1371- ben a negyedik Szerétben. A magyar katolikusok létszáma 1227-től fokozatosan emelkedett Kúnországban, mely a mostani Moldván kívül Havasalföldet is magába foglalta. Különösen az új püspökségek szervezése telepített újabb és újabb csoportokat e területre. — A moldvai csángó magyarok életébe új színt vitt a Magyarországról kiüldözött husziták letelepedése, Tamás és Bálint papjaik vezetésével. De Moldova már a régi időktől fogva a székelység „politikai menedékhelye” volt. Már Báthori Istvánnak, Mátyás király erdélyi vajdájának kegyetlenkedései elől is jelentős számban vándoroltak ki székelyek Moldvába. Zápolya János fia, János Zsigmond erdélyi fejedelem állandó konfliktusban élt a székelyekkel. Felvette az unitárius vallást, és a „cuius regio eius religio” elv alapján alattvalóinak is megparancsolta felvételét. A székelyek 1567-ben fegyverrel verték vissza az őket haddal megtéríteni akaró fejedelmet. Erre az eseményre emlékeznek azóta is a székelyek és csángók a pünkösd szombati csíksomlyói búcsúkon.. A fejedelem erőszakkal akarta megtörni alattvalói ellenállását, felépíttette velük a „Székely-támad”, „Székely-bánja” várakat - aminek eredménye ismét tömeges kivándorlás lett. Ugyancsak tömeges kivándorlás követte a „mádéfalvi veszedelem” néven ismert mészárlást és büntető intézkedéseket is, amelyekkel Mária Terézia tábornokai kényszerítettek a székelyekre az állandó határőrséget, 1764-ben. A mádéfalvi veszedelem menekültjeit Hadik András tábornok telepítette le Bukovinában, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadj isten nevű községekben. Az öt bukovinai falu 14 000 főnyi lakosságát és Moldva 120000 magyarja közül mintegy ezret 1940-ben Magyarországra telepítettek, akik előbb Bácskában, majd Tolna megyében találtak új otthonra. Domokos szorgos kutatással szedte össze a magyarok életének alakulását a Kárpátok külső és belső szélén. Kutatásainak fő mondanivalója az, hogy a magyar nyelvterület keleti végén két régi és eredeti népcsoport él évszázadok óta: a székely magyarok a Keleti-Kárpátok gerincétől a Magyarország felé eső területen, Erdényben, a csángó magyarok pedig a Románia felé eső részen, Moldová- ban. A két népcsoport érintkezése akkor is megmaradt, amikor 1443-tól a kárpáti gerinc országhatárrá merevedett. A két testvérnép kapcsolatát a közös vallás hagyományos imádságai, de még inkább énekei tartják fenn. Domokos Pál Pétert erre először az 1567 óta fennálló csíksomlyói búcsú élményei figyeltették fel. A szülői házban hallotta, hogy Moldvából századok óta jönnek Csíksomlyó- ba a csángó magyarok, hogy a moldvai vajda ajándékozta Csíksomlyó egyházközségének Bálványos havasát azért, hogy a moldvai zarándokokat a búcsú alkalmával három napig ellássák. Domokos Pál Péter könyve két ferences szerzetes életművét mutatja be, akik népüknek szentelték tevékeny életüket. Kájoni János (1629-1687) egyik könyvében így jellemzi magát: „A szigorúbb rendszabályok szerint élő kisebb
