A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
196 mondata adja meg a választ. Amikor Jézus csatlakozott hozzájuk, „szemük visszatartatott (ez a szöveg pontos fordítása), hogy föl ne ismerjék”. A kenyértöréskor aztán „szemük megnyílt, és fölismerték”. Az evangélista tehát világosan érzékelteti, hogy a feltámadt Krisztus felismerése nem pusztán, sőt nem is elsősorban a fizikai látásból jött létre; nem emlékek kombinálásából, nem értelmes gondolkodásból, nem jóakaratból és készségből fakad. Amikor mindez megvan, akkor Istentől jön a döntő mozzanat: ő tartja vissza, és aztán ő nyitja meg az ő üdvözítő tevékenységébe nyíló belátást. Ez még akkor is így van, amikor valaki személyesen, személyes ismerősként találkozik a feltámadt Krisztussal. — A két tanítványnak ez az élménye, szemüknek ez a fokozatos megnyílása egyébként az egész ősegyház nehéz, de Istentől vezetett átállásának tipikus példája. A tanítványoknak a húsvét előtti Jézus tapasztalati ismeretéről át kellett kapcsolniok a megdicsőült Krisztus tanúságtételben, igehirdetásben, szentségi életben való felismerésére. A tanítványok nem valami, az érzékeket lehengerlő teofáni- ában, istenjelenésben ismerték fel Jézus megdicsőülését és új jelenléti módját, hanem a hit gyötrő vajúdásában és a hit megnyugtató, tiszta, örömet fakasztó elnyerésében és megtapasztalásában. Az emmauszi tanítványokról szóló elbeszélésben az őskeresztény élet és hitvallás különféle mozzanatai tükröződnek. A történet hiteles magjáról szóló értesülés meg a keresztény közösségi élet sajátos elemei kölcsönösen formálták egymást. Hogy milyen mértékben hatott az egyik, és milyen mértékben a másik, azt legfeljebb hozzávetőlegesen tudjuk megjelölni. Az emmauszi tanítványok történetével párhuzamosan érdemes elolvasni az Apostolok Cselekedeteinek 2. fejezetében Péter apostol pünkösdi beszédét, 7. fejezetében István diakónus beszédét, 8. fejezetében Fülöp diakónus beszédét, vagy a 10. fejezetében Péter apostol beszédét Kornéliusz százados házában: hasonló gondolatmenetet és rokon kifejezéseket találunk. Az evangéliumi szakaszban ezek az őskeresztény katekézisre emlékeztető elemek természetesen jól beilleszkednek az emmauszi történet összefüggésébe. A katekézis tartalmi magjára hasonlítanak azok a versek, ahol a két tanítvány az ismeretlen utitársanak elmondja vívódását: „A Názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszítették. Mi pedig azt reméltük, hogy ő váltja meg a népet. De ma már harmadnapja, hogy ez történt. Néhány hozzánk tartozó asszony ugyan megzavart minket: hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a testét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Társaink közül né- hányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszo
