A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
171 Hasonlítsd most össze a virág életét a macska életével. Mennyivel többre képes az állat, mint a virág! És milyen szegény és gyatra az állatok élete az emberé mellett! Hasonlóképpen kimondhatatlanul magasabb rendű és szebb a megkeresztelt ember élete a meg nem keresztelt életével összehasonlítva. A megkereszteltben isteni élet lüktet. Ha az isteni életet láthatóvá bírnánk tenni, milyen káprázatos tündöklésben lenne részünk! Az élők mindegyikének megvan a maga élete, de Krisztusnak egyetlen élete van, és őbenne a megkereszteltek egységet alkotnak, egyetlen nagy Testet ővele: ugyanazt az életet éljük, Krisztusét. ☆ Csodálatos? Szinte hihetetlen? Olvasd el Szent János evangéliumában a 15. fejezetet. Neked szól. Jézus maga mondja. ☆ A szőlőtőhasonlat jól érzékelteti, hogy egyek vagyunk Krisztussal, az ő élete van bennünk. Ne zavarjon minket, hogy nem látjuk a részleteket, a bennünk élés módját. Ki látja át az életét? ki érti a szerelmet és a szeretetet? A szeretet nem arra való, hogy megértsük, hanem hogy éljük. (H. Godin, Kovász a tésztában, 2. füzet nyomán) Orbán Miklós GRATULÁLJATOK! Folyó hó 13-án, hajnali 4 órakor a Szegfű klinika vörös bo- zont orvosa magasra emelte a legifjabb Szabó ürgét, és a poronttyal együtt engem is felemelt a már joggal javíthatatlan felnőttek világába. Nagybácsi lettem. Tuti, hogy csuda édes kis jószág. A feje akkora, mint egy rétesalma, és — akár hiszitek, akár nem — omló fürtjeim felé kapdosott, amikor a boldog nap délutánján az üvegtáblához verve kobakomat feléje hajoltam. Olyan furcsa volt: éppen az jutott eszembe, hogy ilyen már nekem is lehetne. Nem akartam megkérdezni a családapai méltóságra előléptetett tisztelt bátyámat, hogy milyen érzés is apának lenni. Mert biztos, hogy nem felejtette el enyhén hülye megjegyzésemet. Mert amikor bő mellel jelentette az évek óta unokára váró szülőknek, hogy ,,kis felesége” hétszer melegített töltött káposztát követelt ugyancsak reggel 4 órakor, anyánk arca egyszerre ragyogni kezdett az évek óta tartogatott ünnepi mosolytól, és felkiáltott:,, Végre!” Nekem elég lassan esett le a tantusz, mert hogy miért végre, és mivégre, de aztán megértettem, mint aki félórát késve
