A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
11 ját: Jézus lesz a neve, vagyis Megváltó; Keresztelő János fogja előkészíteni az útját a messiási üdvösségnek, „mely a bűnök bocsánatában áll". A messiási küldetés egyetemességét: „Dicsősége lesz Izraelnek", de ugyanakkor „világossága a pogá- nyoknak", azoknak, akik „a sötétségben és a halál árnyékában sínylődnek". Jézus nyilvános működésére, tanítói, prófétai szerepére utal előre a templomi jelenet a 12 éves gyermek Jézussal az írástudók társaságában. Megváltó szenvedésére utalnak Simeon szavai: „jel, amelynek ellentmondanak", „tőr járja át lelkedet." A szenvedés három napját jelképezi a háromnapos keresés gyötrelme. Mindezeken fölül a gyermekség története a keresztény élet olyan alapvető erényeinek bővizű forrása, mint a hit, a reménység, az alázatosság, az öröm és az Isten iránti tanulékonyság. 2) Újabb kutatások homlokterében René Laurentin francia biblikus szerint kevés olyan fejezete van az evangéliumnak, amely felé az utóbbi hatvan évben annyi érdeklődéssel fordultak volna a szentírás-szakértők és a teológusok, mint Szt. Lukács evangéliumának első két fejezete. (René Laurentin, Structure et théologiede Luc I—II, Paris, 1964.) A tudományos kutatás természetes irányzatából következik ez, amely minden valóság gyökeréhez, eredetéhez és forrásához akar eljutni, és onnan kielemezni a lényeget és az utána következő eseményeket, hatásokat, eredményeket. 3) A szerzőség problémája Lk 1,5—3,1 feltűnően elüt az evangélium többi fejezetétől stílusban, formában, ugyanakkor egységes egészet alkot. A formatörténeti módszer megállapította, hogy Szt. Lukács itt egy, az ősegyházban kialakult ősi kérügmából, igehirdetési és liturgikus anyagból veszi mondanivalóját, amelynek legősibb forrása maga a Boldogságos Szűzanya és rokonsága. Ez az anyag annyira tele van hebraizmussal, főleg a himnuszokban, hogy feltevés szerint héber nyelven írták, és Lukács ebből fordította, dolgozta át görögre. Ugyanakkor érződik rajta egy elmélyülésre, kontemplációra hajló egyéniség lelkülete, úgyhogy egyes föltevések szerint nem lehetetlen, hogy ez a két fejezet Szt. János evangélista ifjúkori műve, hiszen az első kútforrással, a Boldogságos Szűzanyával ő volt a legszorosabb kapcsolatban a jézusi végrendelet alapján: „Asz- szony, íme a te fiad; Fiú, íme a te anyád!" Mások szerint a közvetlen tanúktól kapott anyag első szerkesztője egy kereszténnyé lett zsidó pap volt, mivel a templomi jeleneteket különösen hangsúlyozza, továbbá mivel az egész anyag annyira tele van ószövetségi képekkel, a gondolat- és szófűzések bibliai fordulataival, hogy mindez papi műveltséget tételez fel (Lukácsról viszont tudjuk, hogy nem pap, hanem orvos volt). De akárkik voltak a közbeeső szerzők, minden kétséget kizáróan a Szűzanya az első kútfő. Jézus gyermekségének koronatanúja. Ezt bizonyítja pl., hogy kétszer is szerepel a szövegben ez a megállapítás: „Mária szívébe véste szavaikat, és el-elgondolkodott rajtuk" (a pásztorjelenet után), „Anyja szívébe véste ezeket a dolgokat" (a második templomi jelenet után). — Ugyanígy kétségtelen, hogy Lukács volt a végső szerkesztő. Ennek bizonyítéka az első két fejezetben szereplő
