A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
68 All. Vatikáni Zsinat utáni idők katolikus fundamentalista vezetője Lefébvre érsek, aki egészen pontosan és csalhatatlanul tudni véli a jelen egyházi problémák egyedüli okozóját. Szerinte minden baj és zavar, egyházi krízis és nyugtalanság o- ka a Második Vatikáni Zsinat. Ne gondoljuk azonban, hogy csak a katolikus keresztényeket kísérti meg a leegyszerűsített fundamentalista hit naív ábrándja. Az é- szakírországi véres eseményekben az a leegyszerűsített meggyőződés jutott érvényre, miszerint minden baj okozója „Róma és a pápisták!" Paisley lelkész ezt hirdette, nem is eredménytelenül. — A fundamentalista magatartásnak van néhány ismertetőjele, amelyek messziről elárulják az ebbe a betegségbe esett ember belső világát. Ez az ismertetőjel az: Aki csak néhány esetben is megfigyelte az ajatollah ar- EGYENIRÁNYITOTT cát, szemét a közkeletű fényképeken, vagy a televízióban, nem felejtheti el hideg, gyűlölettől égő szemét. ÉRZELMEK a szem a igiek tükre ebben az esetben is. Arról a gyűlöletről, a gyűlölködő hangvételről, amelyet ezek a szemek elárulnak, és amely beszédeiben megnyilvánul, mondta Szadat elnök, hogy az nem az Izlám tanítása, és „annak az őrültnek" nincs joga ebben a kérdésben és egész magatartásában a Koránra hivatkoznia. A gyűlölet ragadós, hiszen az alapvető emberi érzéssel, a szeretettel áll kapcsolatban: annak tökéletes hiánya. Minkettőre alapvetően rá vagyunk hangolva, és saját felelősségünk, hogy melyiket engedjük eluralkodni magunkon. Hogy miként alakul át a hit, vagy akár a tévhit gyűlölködő, fanatikus magatartássá, arra most az egész világ iskolapéldát kap, ha látó szemmel nézi az iráni képeket. Most láthatjuk teljes kifejlődésében, hogy hova vezethet az egyenirányítóit gyűlölet. Az egyéni élet is, a családi élet is az. Hát még a társadalmi, politikai, gazdasági és nemzetközi élet mennyire szövevényes! Mindig új lehetőségekkel, de új buktatókkal is van szegélyezve az út. Ezért mindannyiunknak tudnunk kell, hogy n incsenek egy szerű válaszok, pedig az emberi észnek igénye a világosság, a tömegnek pedig bizonyos értelemben jogos igénye az egyszerű és érthető válasz a problémáira. Ezért állandó kísértés, hogy az élet szövevényes útvesztőiben olcsón leegyszerűsített válaszokat gyártsunk, vagy kapva kapjunk rajtuk. Olyan ez, mintha egyik szemünket lehúnynánk, hogy ne a teljes valóságot lássuk, mert az esetleg — elgondolkoztató lenne... AZ ÉLET ÖSSZETETT Lefébvre érsek, katolikus fundamentalista