A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
55 Péter azonban kemény rendreutasításban részesült: Takarodj előlem, sátán! Lehetetlen e szavakból valami belső hév forróságát ki nem éreznünk, a szívében felkelő ellenkezést, amely megborzad még a gondolattól is, hogy a szenvedést elutasítsa. Miért az Urnák e roppant ragaszkodása a szenvedéshez, sőt a kereszthalálhoz? Kétségtelenül a- zért is, mert tudja, hogy az Isten az ő kereszthalála által engeszteli ki a világot önmagával. Az Olajfák hegyén is, bármily ellenkezést érezzen emberi természete a reászakadó szenvedések e- lőtt, nem habozik kimondani a végső szót: „Ne az én akaratom, hanem a tied legyen!"(Mt.26,39) Éppen ebben, az Atya iránti engedelmességben látja Isten megdicsőítését. Az utolsó vacsorán, amikor főpapi imájában visszatekint egész életére, így imádkozik: „Én megdicsőítettelek téged a földön: a művet, amelynek elvégzését reám bíztad, véghezvittem" (Jn.17,4).Ez a mű a megváltás volt, kereszthalála által. Ezért az áldozatért jött a földre, ebben megvalósult élethivatása. Nem kényszerből áldozta fel magát, nem a saját akarata ellenére: „Senki sem veszi el tőlem életem, — mondja — hanem önként adom oda".(Jn.10,18) Mivel mindennek az életünkben Isten dicsőségére kell irányulnia, és ezzel együtt a boldogságunkat kell szolgálnia, nyilvánvaló, hogy a szenvedés is, - mint fentebb láttuk, - Isten meg- dicsőítésének kiváló módja, egyúttal boldogságunknak eszköze is. Ha a szenvedést boldogságunk legnagyobb ellenségének tartjuk, ez onnan van, hogy természetünk romlott, szenvedélyeink már meg vannak fertőzve, és boldogságunkat ott keressük, ahol nincsen. Ha az Isten az emberi természetet boldogságra teremtette, a- mit az Ő akaratának teljesítése által érhet csak el, akkor hiába minden kísérlet és próbálkozás, ha az ember a boldogságát másban keresi. Szent Á- goston, aki éveken át ugyancsak a földi örömökben kereste a boldogságát, maga tapasztalta ezt, amikor bevallja: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg Téged meg nem talál, Istenünk." Adhatunk az ökörnek fácán-pecsenyét, inkább megdöglik, de a húst nem eszi meg. így van az ember is, amíg boldogságát Istenben meg nem találja, hiába keresi bárhol másutt, az csak újabb szenvedések forrása lesz. A kérdés ezután az, hogyan éri el Isten a szenvedéssel a maga megdicső- ítése mellett a másik célt: az ember boldogságát. (Folytatjuk) „ Egyedül az Isten tudja, mi számomra a legnagyobb boldogság, én nem. Nincs rá szabály, mi a jó és a szerencsés, megfelel az egyiknek, nem a másiknak. És a kiéréshez vezető utak is nagyon változatosak, a lelkünk számára szükséges orvosságok is nagyon különbözők. így Isten különös utakon vezet minket, tudjuk, hogy akarja boldogságunkat, de mi nem tudjuk, miben áll boldogságunk és milyen út visz oda. Vakok vagyunk, magunkra hagyva, a rossz útra tévednénk, Istenre kell hagynunk az utat. ... Istenem, magamat fenntartás nélkül kezedbe helyezem." Newman bíboros
