A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

558

tehát az imája és bizalma látszólag kárba veszett. Azonban csak látszólag! Mert ő maga nem azért imádkozott, hogy meggyógyuljon,hanem azért, hogy családját, feleségét, gyermekét, anyját el tudja tartani. A felesége ugyanis nem tudott munkába menni, mert férj ét kellett ápolnia, a fia még kicsi volt, az anyja pedig öreg. És amikor a lourdesi út után egy álmatlan éjszakán azon töprengett, hogy hogyan tudna magán és családján segíteni, egy gondolata támadt. Miért ne tudna ő könyvet írni? Igaz, hogy ő még az ujjait sem tudja mozgatni, de viszont a gondolatait le tudja diktálni a feleségének. A gondolatot tett követte. Könyvet írt ezen a címen: Egy beteg ember látomásai. A könyvet kézírással írta le felesége, mert még arra sem volt pénzük, hogy legépeltessék. A kéziratot elvitte az asszony a telefonkönyvből találomra kinézett könyvkiadó címére. És megtörtént a csoda. A könyvet kiadták, és az érte kapott összeg elég volt egy időre. Aztán újból kiadták a könyvet, és újból volt pénze. Majd kisdiákokat kezdett privátim tanítani. így tartja fenn a családját még ma is az ágyhoz szögezett Paul Galland.

Ez a történet jó példa arra, hogy halálunk pillanatáig sosem vagyunk annyira tehetetlenek, hogy végképpen semmit sem tudnánk tenni önmagunkért

és másokért, és hogy nincsen o- lyan nyomorult emberi sors, amit ne lehetne valamiképpen hasznosítani.

Egyes szerzetesi szabályzatok előírják, hogy amíg valaki tehetetlen, ágyban fekvő beteggé nem válik, addig mindnkinek legyen valami elfoglaltsága, munkája, bármilyen idős is. A rendalapítók, akik ezt bevették szabályzatukba, nagy lélektani ismeretről tettek tanúságot. A mérsékelt munka, tevékenység ugyanis, még öregkorban is, e- gyik legfőbb biztosítéka a lelki egyensúlyunknak. Persze nem föltétlenül fizikai munkáról van szó, és még kevésbé kényszerből végzett elfoglaltságról, hanem a- kár a közösség számára önként vállalt kis munkáról, akár pedig magunk körül, magunk számára végzett kis elfoglaltságról. A nők általában sokkal könnyebben tudják magukat házi munkával elfoglalni.

Egy nap át kellett mennem egy öreg-otthonba. Szinte nyomasztóan hatott rám a gondozottaknak az a semmittevése, amit ott láttam: az egyik az ágy