A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

530

Mindenkinek üdvös lenne elgondolkodni Etchegaray francia bíboros érsek intésén: „Szomorú tény az, hogy egy ember élete felől így kezdünk gondolkodni: Van biztosítása; kártalanítani fogják. Mondd meg, hogyan hajtasz, és én megmondom, müyen ember vagy. Es ezt nagy alázattal önmagámtól is megkérdezem.”

MISSZIÓS:... hogy a szenvedők megtanulják sok-sok keresztjüket felajánlani az Evangélium terjesztése érdekében.

A nagy és kínzó emberi kérdésnek, a szenvedés értelmének legszebb keresztény magyarázatáról van itt szó. Hányszor imádkozzuk, hogy „az Ö kínszenvedése és keresztje általa feltámadás dicsőségébe jussunk”. Hittel hisszük, tudván tudjuk, hogy nem nagy csodatetteivel, nem is a szíveket gyönyörködtető, a tömegeket étlen-szomjan lebilincselő szép szavaival váltott meg minket az Ür Jézus. Mégis sokszor elfelejtjük a szenvedés megváltó értékét. Pedig akik ezt az értelmét felfogták az emberi kínnak és szenvedésnek, azok a végén Szt. Pállal elmondhatják: „Örömmel szenvedek, hogy testemben kiegészítsem azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak javára.” A Megváltó, a Fő odaadta magát egészen elégő áldozatul a világ váltságára. A Nagy Kereszten a szeretet tűzében elégett a bűnösök ellen írt vádlevél. A szenvedő hivő — a Krisztus-Test tagja — odateheti kis keresztjeit a Nagy Kereszt mellé, emberi szíve megadó türelmét és másokon segíteni akaró jószándékát az Ür Szívének sze- retettüze és megadása mellé, és így áldozata, szenvedése megváltó értékre tesz szert.

Az Imaapostolság kezdettől fogva iparkodott erre a fölséges titokra ránevelni a híveket. Már a reggeli felajánlásban nemcsak napi imánkat és munkánkat, hanem áldozatainkat és keresztünket is felajánljuk az Ür Szívének szándékaira. Ezek a szándékok pedig megváltó és üdvözítő szándékok: hogy senki el ne vesszen; hogy mindenki az igazság ismeretére jusson; hogy életük legyen, és bőségesen legyen.

A legkisebb gyermek fel tudja ezt fogni; a felnőtt értelmes embert igazi testvéri áldozatra hangolja; a magával tehetetlen, kifelé „haszontalan” életet folytató — vagy inkább elviselő — beteget, idős testvért reménnyel és bizalommal tölti el ez a felfogás: van még az ő életének is értelme. Amíg tehette, dolgozott, fáradozott szeretteiért és minden jó ügyért. Sokat ma már nem tud tenni; de tud imádkozni, és van szenvedése — van bőven! —, amelyet hasznosítani tud: felajánlva ismerősei, az Egyház, a világ javára, hogy a hit fénye terjedjen, a béke és a szeretet növekedjék a szívekben, a családokban, az egész világon. „Kiváltságos csoport vagytok ti — mondotta a szenve