A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-11-01 / 11. szám

521

házát is ő mentette meg az árveréstől, de ezt a suszternak nem kell tudni. Családi dolgok ezek...

Pálinkát ad tehát a komának, és szóval tartja, mert hiszen a pénz pár perc alatt itt lesz. Majd a konyhában átveszi, és kész. Egészen felvidult, és a hangos beszélgetésben nem is hallották az ajtónyílást, a szomszédlány már be is penderedett. Zihálva és kipirulva.

— Azt izeni a Lidi néni, hogy akinek nincs pénze, az ne csináltasson új cipőt...

Ez volt az a pillanat, amikor a légy zizegését is meg szokás hallani, de nem volt már légy, s a csend nagyobb lett, mint a mennydörgés. Ilyen szégyen! Az öregasszony belesárgult, a koma vette a kalapját.

— Hát ha így van, akkor talán az ünnepek után... — és zörögve hajtogatta össze a csomagolópapírt.

— Holnap reggel! Holnap reggel küldhet a pénzért, mert kirakatom a házából ezt a rongyost, ha nem fizet. Te meg elmehetsz! - csattant a lányra.

A mestert kikísérte a kapuig, s a szótlanság nyúlósan úszott mellettük.

— Holnap reggel — nyögte a parolázásnál —, aztán ugye, komámuram, nem beszélünk róla?...

A mester szeme gyanúsan villogott, s ezért lesütötte, míg a kezét a szívére tette.

— Bennem meg lehet bízni?

Az öregasszony meg-megállt a hajlongásban, és nézett a semmibe.

— Hát ez a Lidi tisztára megbolondult! Meg nem látom többet, ha keresztülesek rajta, akkor se... ámbár hogy én is miket mondtam?

A dél egyszer csak rászállt a világra. Ezt mondta az árnyékok óramutatója, ezt mondta a harang, és ezt zümmögték a lábasok is.

Az öregasszony lassan megebédel, elmosogat, tesz-vesz, öltözködik, s az ablakhoz ülve szemét néha be is húnyja, ám lehet, hogy nem alszik.

— A nehézség ebbe a suszterba, még ha a komám is.

Alkonyodott már, amikor a koszorúkat a kaijára vette. A virágok halódtak már, és szomorú illatuk rálapult a fekete ruhára, ámbár