A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-11-01 / 11. szám

512

vekedjék az Isten előtti kedvességben. Tudatában van annak, hogy a világ előtt — a „kisded nyájat” leszámítva — végérvényesen és visszavonhatatlanul elvesztette „kedvességét”. Ki előtt is lenne kedves, kinek is kellene egy ráncos képű, reszkető kezű, nemcsak munkára képtelen, hanem önmagával is tehetetlen öregember? Ámde minél kevésbé kellünk a világnak, annál inkább kellünk Istennek. A világnak csak fiatalon kellettünk, Istennek azonban most is kellünk. Mert ahogyan napról napra válunk testünkben egyre nyomorultabbakká, a vüág szemében egyre vissza- taszítóbbakká, annál kedvesebbekké válunk Isten szemében, aki nem a mostani szétesett vagy szétesni készülő személyiségünket látja bennünk, hanem látja egyfelől azokat az érdemeket, amelyek mögöttünk állnak, és másfelől látja azt a Krisztus szerinti megdicsőült embert, akivé a mostani szétesett személyiségünk válni fog.

Isten előtti növekedésünkhöz hármas eszközt kínál természetéből következően az öregkori názáreti élet: az imádság, a mérsékelt tevékenység és a szenvedés eszközét. Ezeket az eszközöket kell jól felhasználnunk, hogy valóban növekedni tudjunk, és mintegy bele tudjunk nőni az örökkévalóságba.

(folytatjuk)

Mezei margaréta

MESTER MARGIT MÁRIA ÉLETE

(Második rész)

Térjünk vissza a gyermekkor emlékeihez. A Mester család vallási életének megvilágítására ismét Magi feljegyzéseiből idézünk:

Anyikánknak az volt a szokása, hogy nekünk este, elalvás előtt, vagy ha hazulról elmentünk, mindig kis keresztet rajzóit homlokunkra. Mikor mi még nem áldoztunk, vagy nem tudtunk vasárnap misére menni, s ö áldozott, és a szentmiséről megjött, boldogan mondta: áldoztam! és sorra csókolt bennünket azért, hogy jézuskás csókot kapjunk.

Később, amikor már a gyerekek is szentáldozáshoz járulhattak, az egész család együtt volt a templomban:

A jobboldali padsor első padjában térdepeltünk: Apikám, mi gyerekek és Anyikám. Apikám szép, mély hangján dúdolta mindig a szent énekeket. Anyikám is nagyon szerette ezeket. Két kezébe betakarta arcát, és úgy imádkozott. Pici Margarétánk is a szentáldozás után.

A családi fészek biztonságot adott, és sok-sok örömet rejtett. Ismét Magi feljegyzései vetnek fényt ezekre az évekre:

Nagyon szép, kedves otthonunk volt Tamásiban, nekünk a legszebb. Sokat játszottunk benne. A ház az utca felől volt. Szebb lett volna, igaz, ha benn állt volna a parkban, de azért nekünk szép volt. Sok szoba volt