A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
A MAGAM ŐRSÉGÉN Zárt, kicsi, szűk kis önzésem közepébe úgy értél, hogy Kereszteddel ketté szelted a szívemet, kinyitottad rabságomat, s velem valahogy helyet cseréltél. Elfogadtál, mert odadobtam magamat a te végtelen, tárt, nagy, szent, láthatatlan lábaid elé; s Te mosolyogtál - Cseréljünk! - mondtad, s magadat tetted magam helyett az életem oltára közé. Kettőnk közé, és ez a harc soha se szűnt, s mindig dúlt, de mindig Teérted, azért éltem, hogy vesztesed legyek, s győzelmedet bennem eléljed. Ki akar csak az lenni, ami, mert született, szeme, gyatra értelme, érzékei, mint füstös mécses, benne világítanak? Ki az, aki nem akar nagyobb fényt, értést, látást, tapasztalatot, ablakot magára, világra, amit csak Isten teremthet és adakozhat? Nappalaim, estéim, óráim, perceim, éveim Feléd áradnak, micsoda pici patak! S Te mosolyogsz. Kitárod Végtelen Léted tengerét, hogy apró ereim odataláljanak. Áldott lét! Boldog születés! Kezdet, növekedés, harc, fájdalom, keresés, hazatalálás, őrök Öröm! Add, hogy csak Te élj már, s add, hogy magam csak mint szőnyeget lábad érintése alatt, így tudjam, valljam, s legyek teljes abban, hogy Örök Lépted életem szőnyegében őrözöm! Cser László
