A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-10-01 / 10. szám

442

szenvedéstörténete igyekszik kiemelni; mint tény még világosabban kitűnik a másik három evangélistának az utolsó vacsoráról szóló elbeszélésében, ahol Krisztus a szó szoros értelmében előre felajánlja magát a halálra.

Hogy a megváltás a szeretet misztériuma, ez főként Szent János és Szent Pál írásaiban domborodik ki.

Szent János számára a megváltás misztériuma lényegében a szeretet és

következésképp az isteni élet misztériuma, mivel „Isten szeretet”. Ez a szeretet az Atya szeretete, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda”. De ugyanúgy a Fiú szeretete is Atyja iránt és az emberek iránt; ezt a szeretetet a Fiú Atyjától kapja, akitől mindenben függ, és ezért engedelmes szeretet. És végül ez a szeretet olyan, hogy nincs nála nagyobb. Krisztus egész élete övéi iránti szeretet volt, de a szenvedés az a pillanat, amelyben a végsőkig szerette őket, a szeretet teljességéig. Ez konkrétan azt jelenti: egész annak elfogadásáig, hogy egy a tizenkettő közül elárulja, a tizenkettő feje megtagadja, éppen a Törvény nevében mint istenká- romlót elítéljék, és a leggyalázatosabb halálbüntetést, a keresztre feszítést elszenvedje mint gonosztevő, akinek akasztófára függesztett holtteste beszennyezi Izrael földjét. Pontosan ebben a pillanatban jelentheti ki teljes igazsággal, hogy beteljesedett - elérte kibontakozása legmagasabb fokát - az Atya szeretete, amelyet kinyilatkoztatott a Szentírásban, és amely megtestesült Jézus emberi szívében. Jézus azért halt meg szeretetből, hogy közölje az emberekkel, testvéreivel ezt a szeretetet. Átszúrt oldalából fakad a forrás Dávid házának és Jeruzsálem lakóinak a bűn és a tisztátalanság lemosására. Ez előkészíti a Lélek kiárasztását, akit Keresztelő János látott leszállni a keresztségkor, és megnyugodni a Messiás fölött.

Ez a szempont Szent Pálnál is kidomborodik, ő is elsősorban a szeretet misztériumát látja Krisztus halálában: az Atya szeretetét, amikor még bűnösök voltunk, ellenségei; a Fiú szeretetét az Atya iránt az első Ádám engedetlenségét jóvátevő engedelmesség formájában, és ugyanakkor az emberek iránt. Ezért Pál nemcsak átveszi az ősi katekézis kifejezésmódját, amely azt mondja, hogy „Krisztus átadta magát értünk” vagy „bűneinkért”, hanem igyekszik pontosab-