A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
hatalmak mindhárom parancsnokai nyugatberlini polgármester és a keletnémet egyházügyi hivatal vezetője is. Másnap a püspök a nyugatnémet Szent Mátyás templomban prédikált, így fejezve ki az egyházmegye egységét a politikai választóvonal ellenére. • Robert Cornall, premontrei atya az Egyesült Államok kongresszusának választott képviselője bejelentette, hogy a következő választáson nem indul . • Nicaragua püspökei a kormányban működő papokat állásuk feladására kérték. A forradalmi helyzet szüntével világiak éppúgy el bírják látni a feladatokat, mint a papok. A Somoza-csa- lád uralma után három pap töltött be fontos állást a kormányban: Miguel D' Escoto, a Maryknoll misz- sziós atyák társulatából, Ernesto Cardenal, egyházmegyei pap, híres költő, a művelődésügyi miniszter és testvére, a jezsuita Fernando Cardenal, az írástudatlanság ellen szervezett nemzeti mozgalom irányítója. • A brazil Nova Ignacu püspöke, Adriano Hypolito szerint az ország javait egy vékony felső réteg birtokolja, akik nem hajlandók előnyeikről lemondani és javaikat megosztani. Az egyház nem politikai hatalmat keres, hanem a lelkiismereteket akarja felrázni. A 124 milliós ország kétharmada a társadalom peremén él. A püspököt 1976 szeptemberében ismeretlen tettesek elrabolták. 1979 decemberében a főoltár alatt bomba robbant — figyelmeztetésül. • A franciaországi cigányok kétévenként kongresz- szust tartanak. Panaszkodtak arról, hogy a franciák nem szívesen látják őket templomaikban. Egy cigány származású fiatal pap és egy nővér elmondták, milyen nehéz volt egyházi pályán elfogadtatni magukat. A cigányok egyrésze szekták áldozata lesz, és nem egy családot vallási ellentétek osztanak meg. • Egész Írország anglikán prímását, John Ward Armstrongot az Észak-Írországi Armagh kátéd rá hsában iktatták be hivatalába. Beiktatásán megjelent O'Fiaich bíboros és az ír köztársaság miniszterelnöke is. lan Paisley protestáns lelkész a katedrális előtt tüntetett ellenük. A rendőrség rövid időre letartóztatta. • Növekszik azoknak a spanyol nőknek a száma, akik Angliába repülnek magzatelhajtás végett. 1977-ben 10,171 volt számuk, 1978-ban 14.082, 1979-ben 16.433. • Burundi állam kiutasított két spanyol papot, mert nem voltak hajlandók ipariskolájukat gazdag családok iskolájává átalakítani. • Május 10-én egy Rómából hazatérő zarándok-autóbusz utasaitól a lengyel határőrök elkobozták a vallásos könyveket, a Szentatya-képeket és az Osservatore Romano számait. • A Szív Hungarian Catholic Monthly Published by the Hungarian Jesuits Address: P.O.Box 458, Station „A" Hamilton, Ont. L8N 3H8, Canada one year subscription: 8.00 Editors: Raymond Chilla, Francis Nagy Editorial Advisory Board: Stephen Békési, Blaise M. Jaschko Attila Miklósházy, Nicola Orbán Sales Director (Europe): Henrik Matyasovich, Bl ijde Inkomstraat 18 B-3000 Leuven, Belgique Printed in Canada by the Slovak Jesuits Box 600, Cambridge, Ont. N1R 5W3 Second Class Mail Registration N° 4281