A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-08-01 / 8. szám

380 nélkül személyesen s az általuk képviselt társadalmi osztályok nevé­ben is egyetértettek Nell-Breuning értékelésében és — ami ennél még fontosabb — az általa vallott alapelvekben. Ez a mai nyugat­német társadalomnak mintegy 90 százaléka: bal- és jobboldal, egyház és világ. Két, látszólag különelvű tábor utasítja csak el őt, a szélső­séges kapitalisták és a totalitárius megszállottak csoportjai, vagyis a kerékkötők. Vajon mikor sikerült egy társadalomtudósnak ilyen széleskörű — valódi, nem manipulált — konszenzust találni törek­véseihez? Oswald von Nell-Breuning 1890. március 8-án született Trier városában, ugyanott, ahol 72 évvel előbb Marx Károly is világrajött. Ha hozzávesszük, hogy mindketten ugyanabban a gimnáziumban érettségiztek, nehéz az egybevetés vagy párhuzam kisértésének el­lenállni. A téma szerteágazó, itt csak néhány széljegyzetet! Marx a szociális fejlődés költője, — Nell-Breuning a mérnöke. Az egyik ví­ziókkal, a másik logarléccel épít. A dialektikus és történelmi materia­listának a fantáziája nagyobb, a keresztény humanistának a perspek­tívája, mert jobban ismeri az embert. Egyébként ide kívánkozik az a megfigyelés, hogy Nell-Breuning számtalan műve közül csak egyet­lenegy vitairatot szánt Marxra. Ehelyett munkája legjavát arra fordí­totta, hogy a marxizmusnál különb alternatívát dolgozzon ki a ka­pitalista osztálytársadalom megszüntetésére. Érthető, hisz a marxis­ták által vezetett átalakulás visszatérést jelent a kora-kapitalizmus jogviszonyaihoz. De mi téljünk vissza Nell-Breuning életútjához. 1911-ben, 21 éves korában belép a Jézustársasága rendjébe, 10 évvel később szen­telik pappá. Sokrétű tanulmányait azonban tovább folytatja, 7 évvel utóbb — 38 évesen — szerzi meg a doktori címet a tőzsdemorálról írt munkájával. Doktor teologiae, ámbár élete során mindig a jog- és közgazdaságtudomány szakemberének vallotta magát. Ilyen alapos felkészültséggel nem csoda, hogy hamarosan a keresztény társadalom- tan professzora lesz Frankfurtban, előbb a jezsuita főiskolán, majd a munkatudomány akadémiáján s utóbb a város Goethéről elnevezett egyetemén is. Mielőtt a hitlerizmus elnémította volna, rendkívüli feladatot old meg, mint az akkori pápának, XI. Piusnak tanácsadója a híres Ouadragesimo Anno című szociális körlevél megfogalmazá­sában. Ehhez írt kommentárjai a harmincas évek elején mindenütt a világon — Magyarországon is — komoly tekintélyt szereztek neki. A hitleri idők alatt 9 éven át eltiltották a publikálástól és 1944-ben még 3 évi börtönre is ítélték. Több, mint 1700 különböző

Next

/
Thumbnails
Contents