A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 8. szám
378 tékcseppek születtek. Tétován körülnézett, a kis ponyvát ráhúzta a kosárra, és belekarolt az egyik legénybe.- Oda — mutatott a templomfal felé, ahol árnyék volt.- Vizet hozzatok neki - mondta valaki.- Inkább pálinkát ... talán . . . Markó ekkor már viaszsárga volt. Nekidőlt a templom falának, s lehúny- ta a szemét.- Az öspörös úrnak kőne talán szólni - mondta valaki - hátha halódik ... Valaki beszaladt a sekrestyébe, s az emberek oszladozni kezdtek. — Szögény Markó, mondták, és elmentek hazafelé, mert úgy gondolták, hogy a többi csak a papra és Markóra tartozik. Az esperes sietve jött ki a sekrestyéből. Nyakában stóla. . . arca majdnem komor. . .- Jancsi - nézett az egyik legényre — szaladjatok a doktorért!- Ti meg. . . - és intett a többieknek, hogy menjenek odébb. Aztán egészen a haldokló fölé hajolt. Az esperes katonapap volt valamikor a boszniai okkupációban, és beszélte a bosnyákok nyelvét, de a haldokló már nem válaszolt. Csak nézte a papot, nézte, mintha mondani akarna valamit, aztán rettenetes erőlködéssel keresztet rajzolt a levegőbe. Az esperes megrendültén bólintott, letérdelt Markó mellé, és elkezdte a haldoklók imáját, és ekkor letérdeltek a legények is . . . Pár perc múlva megérkezett a doktor és két esküdt is. Amikor a pap felállt, és a doktor erélyesen kigombolta a haldokló kabátját, Markó erőtlenül megmozdult. Keze tétován keresgélt a mellén, aztán a kosárra mutatott.- A temetésemre ... Aztán már nem szólt többet. A doktor fogta a pulzusát egy ideig, aztán elengedte. — Meghalt — mondta, és nagy csend lett egyszerre, csak a galambok búgtak a torony párkányán, és a pap vetett keresztet, és szinte abban a pillanatban, zengve szólalt meg a déli harangszó. ® /T\ /T\ /TN tl7 vU 'I' — Aztán - kérdeztem, mert egy barátom beszélte el ezt a történetet, és úgy éreztem, még nincs vége. — És aztán? — Hát igen, igazad van, még hozzátartozik valami. Pár éve ott jártam testvéreim sírjánál, s ahogy ez már szokásom, elbolyongtam a sírok között, ismerősöket keresve. Sajnos, elég sokat találtam . . ., de meglepett egy szépen gondozott sír az elhagyott, öreg sírok között. — Hát ez? — kérdeztem a fiatal sírásót. — Ez kérem, egy gazdag török sírja, aki vásári árus volt, ott lett rosszul, de halála előtt kikeresztelkedett, és mindenét a templomra hagyta.- És te? néztem barátomra... - Hát tudod, egy kicsit gondolkodtam, hogy nevessek, vagy sírjak. Elnéztem a falu elődeinek lapos, jeltelen sírjait, amelyekkel már nem
