A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

39

===== És ekkor történt valami: valami, amiről az újszövetségi Szentírás Feltámadás minden lapja tanúskodik, és ami a kereszténység világmozgalmának == születését okozta. Jézus halála után harmadnapon, mikor szoros ta- nítványi köre rettegve, remegve ott gubbasztott egy zárt szobában, egyszer csak azt veszik észre, hogy Jézus ott áll közöttük. „Békesség nektek!" - hangzik szava. „Ne féljetek, én vagyok!" (Lk. 24,36-39 Jn.20,19-23). A tanítványok eleinte azt sem tudták, hová legyenek az ijedtségtől, meglepetéstől. De végül is betöltötte szívüket a bizonyosság: Jézus feltámadt! Jézus él!

A feltámadását sejtető első jel az volt, hogy amikor néhány asszony húsvét reggelén sírját ment látogatni, a sírt üresen találták. Ez a hír nem győzte meg a tanítványokat, sőt még nagyobb zavarba ejtette őket (Lk.24,22-23). De miután „sokféleképpen bebizonyította nekik, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról", mint az Apsotolok Cselekedeteinek könyve elbeszéli (1,3), végül is betöltötte a szívüket a rendületlen hit: „Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül"(Pál első levele a korintusiaknak, 15,20). Ezért nyílt szívükben a tántoríthatatlan remény virága: „Krisztus mindent életre kelt" (ugyanott 22). Nemcsak ő, hanem mi is, akik benne hiszünk és remélünk, akik vele szeretünk, bízva várjuk feltámadásunkat.

Szent Pál említett levele alig 25 évvel íródott a húsvéti események után. Benne beszámol a szemtanúk: Péter, Jakab, valamennyi apostol, ötszáz tanítvány — Pál maga találkozott és hosszasan beszélgetett ezekkel a szemtanúkkal (Gala- táknak írt levél 1,18) — és a saját maga élményeiről (15.fejezet). Ez a beszámoló még ma is megérezteti az olvasóval az első keresztények repeső szívét: az a Jézus, aki vesztesnek látszott, az igazi győző: Isten feltámasztotta a halottak közül. Jézus valóban a várva várt Krisztus,a Szabadító, a Messiás. Őaz Ur, hatalmasabb a