A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 8. szám
362 mindenre kész haver legyek?! Milyen marha jó lenne valahol az ősvadonban, gerendaházban élni. Órákig tűnődni, hogy merre sodorja a szél az őszi levelet, merről hallatszik éjszakánként a farkasüvöltés, hogyan fütyül a szél a kéményben. Úgy érzem csak ilyen környezetben tudnék válaszolni minden kérdésre. Hogy miért is vagyok még 16 éves és milyen lesz az, amikor 26 leszek. Hogy meddig fog még nőni kezem, lábam és marad az arcomon a „serdületlen fiatalság utált hamva". Hogy vannak magam előtt is titkolt álmaim? Pl. Nobel díjat kapok egyszer gitárjátékomért, vagy a Marson az én mérnöki rajzaim szerint építik majd meg az ibolyántúli sugarak űrvárosát. Hogy ez marhaság? Hát menynyi marhaságot csináltak már a földön! Ez az űrváros a szimultán soknejűség, vagy hogy mondjam, rendjében élne. Néha alaposan kiszínezem magamnak az ilyen lehetőségeket. Aztán csak fintorgok az orrommal, mert szégyellem magam előtt magam. Mondtam a Tiszinek, hogy milyen piszok alak vagyok, ő erre azt válaszolta, hogy addig nem vagyok igazán piszok alak, amíg annak érzem magam. De mindjárt megkérdezte, szoktam-e néha imádkozni. Könnyű volta válasz, ő adta a számba, igen: — néha. Jó, hogy nem kérdezte, hogyan, mert arra már nem tudtam volna válaszolni. Már nem ministrálok. Kinőttem belőle. Csak a nagyhéten hívnak be a templomhoz. Az egészen más, mint a mindenvasárnapi mise. Erről sem maradhatok el, mert apám kitagadna, anyám kisírná értem a két szemét, hogy már misére sem járok, biztos belekerültem egy csempészbandába és kokain van a zubbonyom sarkába varrva. Milyen lehet az a kokain-mámor? Vagy az LSD, hogy az ember kirepül a tizedik emelet ablakán. Biztos, hogy palacsintává lapul a betonon? Miért nem írtak erről az újságok úgy, hogy a repülőszerencsétlenség áldozata lett? Nem mondom, szívdöglesztő volt a TV híradó jelenete a megkövesedett arcú apával, a fekete fátyol védelmében zokogó anyával és az értetlenül egyik lábukról másikra álló testvérekkel. Az én koporsómnál hogyan állnának? Apa szörnyű érzelmes ember, ezért csak hajtogatná magában: - Az én drága, hülye fiam... -. Anya így suttogná: - Hát ezt érdemeltem tőled?... — A húgom meg az öcsém egyik lábáról a másikra állna, amint a TV híradó is mutatta annak a másik srácnak a temetésén. Na és én magam, hogy áll- nék a koporsóm mellett? Mert láttam olyan sírfeliratot, hogy „Csak a teste". Tehát a lelkem odaállna a családhoz ötödiknek, mert jobb ilyen gyászban nagyon összetartani. Na, hála Istennek, már virrad. Még két nap és táborbontás. Csak érjek már haza. Először is bemászok a mosógépbe, aztán megeszem a hűtőszekrény egy havi tartalékát, aztán kialszom magam és néha boldogan feleszmélek, hogy a másik ágyban öcsém szuszog és a fürdőszobában azok nyitják-zárják a csapot, akikben annyi szeretet van irántam, mint víz a Vízművek medencéjében. Azaz tengernyi. Tehát érdemes élni. Az életet Jézuson keresztül kell néznünk, mert az élet nélküle elillan. Minél inkább meg akarjuk ragadni, annál inkább kisiklik kezeink közül, mint a marék homok, amely kifolyik újjaink között. A Föltámadt Krisztus azonban így szól hozzánk: „Nézzetek reám. Az élet olyan kimeríthetetlen erő, amely széttöri az idő, a lét és a halál korlátáit”. Bibliával vasárnapról vasárnapra
