A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
rI híveknek meg kell mondanunk, hogy szentmiséjük nem lehet kikapcsolódás az életbőljiem lehet megpihenésjámbor áhítatban.A szentmisére az életüket kell elhozniok, és mise után az életbe kell visszamenniök, hogy legközelebb gazdagabb jstengye rmeksé gében érettebb életet hozhassanak.A mise nem menekülés az élet elől, hanem kinek-kinek az élete csúcsa. Benne nem szökhetünk a magunk élete és feladatai elől, hanem éppen a szentmisében kell a mindent-vállalás és a teljes önátadás csúcsárajutnunk. Azt is meg kell értenie minden kereszténynek, hogy még a rossz emberek és a gonosz világ elől sem menekülhetünk az eucharisztikus Jézushoz. A szentmisével azt kell tennünk, amit Jézus tett, hogy ne legyen részünkről hazugság a konszekrálás, és hogy életünk ellesett gondolatok beilleszthető legyen a Krisztuséba. Vagyis el kell vállalnunk a világot, az embereket, amint Jézus elvállalt minket az Atya dicsőségére. A szentmise kánonjában azt kérjük, Krisztus áldozata által mi is vájunk örök áldozattá... Az áldozat pedig alapjában véve ajándékadás Istennek, azzá a céllal, hogy valami bensőbb viszonyba, jó viszonyba léphessünk vele. Dömyei István £,gy hivatás nagysága elsősorban talán abban van, hogy egyesíti az embereket. Csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké. Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni. Ha emlékeim között kutatok, melyik hagyott maradandó ízt bennem, ha felállítom azoknak az óráknak a mérlegét, amelyek számítottak: mindig azok voltak az igaziak, amelyeket nem a pénznek köszönhettem... Egy olyan társunk sze- retetét, akivel az együtt átélt megpróbáltatások örökre összekapcsolnak — nem lehet pénzen megvásárolni. Antoine de Saint-Exupéry ^zereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között, hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte- levőre. Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb. Cukros váladéka bekente az emberiséget. Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik. Vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formát - lanságához mér mindent, akármerre fordul, jó nem fakad belőle... Korunk betegsége, a talajtalanság és általános összezavarodás innen ered... Többet ártott, mint akármelyik szenvedély: a józan emberi mértéket kavarta össze. Weöres Sándor