A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
334 Szentíványi Dezső EGY APÁCA MEGFUTAMÍTJA A RABLÓKAT Drammen, a kedves kis nyugodt vidéki norvég város 40 km-re délnyugat felé Oslótól ez év januárjában tanúja lett egy nem minddennapi eseménynek. A városkának van 500 katolikus hive egy kis norvég stílusban épült templommal, plébánosuk P. Sárosi József, magyar származású jezsuita atya. A Szent József nővéreknek volt a templom közelében egy nagy kórházuk, amelyet fel kellett adniok utánpótlás hiánya miatt. Még lakik a templom közelében négy nővér, akik a plébánián segítenek és a templomról gondosodnak. Egy szombat délután a nővérek előkészületeket tettek a templomban az esti szentmisére. Egyszercsak látják, hogy a templom külső ajtaját valaki óvatosan felnyitja és a z ajtónyüásban megjelnik két álarcos ember, a kezükben fúrkósbot. Henrikké nővér önkénytelenül felkiáltott: Segítség! Az egyik rabló ráordított: „Hit med pengene, "(Ide a pénzzel!) És máris a nővér fejére vágott a furkósbotjával, de a 67 éves nővér nem vesztette el lélekjelenlétét, a kezét ökölbe szorította és a hosszú termetű rablónak az orra alá vágott oly erővel, hogy az hátratámolygott, az ajtón keresztülesett és a társát is magával rántotta, mindketten legurultak a lépcsőn. Onnan elmenekültek, anélkül, Hogy visszanéztek volna. A nővér, aki hatalmas ütést kapott a fejére, utánuk kiáltott: „Térjetek meg, ne legyetek gonoszok!” A plébános, aki közben a templomba jött, utánuk futott, de a rablóknak sikerült a város kisutcáiközött elmenekülni és eltűnni... A rendőrséget értesítették, újságírók jelentek meg, az eset híre elterjedt, nemcsak Drammenben, hanem Oslóban is. Sőt még néhány újság Németországban is felkapta a hírt, és dicsőítették a bátor nővért. A norvég újságírók - úgy látszik - jámborabbak, mint a katolikus apácák. Az egyik megkérdezte Henrikké nővért, hogy miért nem tartotta oda a másik arcát is, ahogyan ezt Krisztus előírja, „...ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is” ( Mt 5,39). A nővér feltalálta magát: Nem volt időm jámbor megfontolásokra — mondotta - hirtelen az jutott eszembe, amit édesapám mondott nekem egyszer: ,Jia egy ember megtámad, aki erősebb nálad, vágj az öklöddel az orra alá.” Ezt a tanácsot követtem. Talán egyeseknek az a véleménye, hogy nem kellett volna tennem. Én azonban úgy gondolom, nem szabad a másik arcunkat odatartani, ha a templomunkat meggyalázzák. Ilyenkor kötelességünk megvédeni azt. Az én szerzetesnővéreim is így gondolják ezt ”. A nővéreknek nem tetszett, hogy az egész nyilvánosságra került, nem is engedték magukat lefényképezni. Végül mégis szívesen elmesélték a történteket azzal a megokolással: „Ha ez az esemény idősebb embereknek, akiket megtámadnak, bátorságot ad, hogy védekezzenek, akkor érdemes róla beszélni A rablók inkább félénkek, mint bátrak". Az egyik újságíró azzal fejezte be mondanivalóját az újságban: „Henrikké nővér jámbor, de ha szükséges, akkor bátor is”. - A rendőrség küldött neki egy szép virágcsokrot.
