A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
255 papokra, a hívek kicsire olvadt kis csapatára, amelyet nem ejtett tévedésbe az A- nyaszentegyház oly nagyonis emberi külseje: a gyönge, alig hallható hangja, a tántorgó járás, a poklos arc és poklos kezek, a bemocskolt menyasszonyi fátyol? Akik a rongyos cafatok mögött is felismerték az igazi vért, a Jézus Vérét...! Vagy talán Lászlóra,a messzi Magyarország királyára, akiről már eddig is annyi jót mondtak? Akit épp ezért megkülönböztetett szeretettel szeretett, jobban, mint a többi királyt? De ugyan mi ez a tengernyi fájdalomhoz képest, amelyet a többi gyermek atyjának okoz? Tudom, hogy nem szabad hallgatnom. Odakiáltom nektek, igen, fennhangon belekiáltom a világba, hogy az igaz hit, a keresztény vallás semmivé foszlott. Régi színét vesztve, nemcsak az ördögnek, hanem maguknak a zsidóknak, a sza- racénoknak és pogányoknak is csúfságává lett. Mert még ezek is megtartják a maguk módján a saját törvényeiket, csak nálunk nincs Isten törvényeinek becsülete. Nézzétek, mint rohannak szrek és ezrek földi uraságok kedvéért a halálba: az ég királyának kedvéért pedig még az emberek gyűlöletét sem akarja senki magára venni. Azokat a keveseket pedig, akik Krisztus szerelméért a gonosznak egész a halálig, életük árán is ellenállnak: saját testvéreik hagyják cserben, mert, mint mondják, oktalan bolondok ők, akiknek nincsen józan ítélőképességük, eszük. Az Egyház a pogányok és hitetlenek csúfja. Miként a választott nép is egykor a pogány filiszteusok gúnyolódásának céltáblája volt. Akárcsak Krisztus a kereszten. Most zsidók meg törökök űzik vele gonosz játékukat, Ó, ti keresztények! Miattatok káromolja a világ Isten Fiát, és a ti botrányaitokon fölbátorodva gyalázza Krisztus misztikus testét, az Egyházat. Ti örök szégyenfolt az isteni Jegyes homlokán! A titkok titka ez! A könyv, amely még megírásra vár: az új, az ismeretlen Krisztus titokzatos élete és megdöbbentően igaz szenvedése a szentek küzdelmeiben és lángoló szeretetében, de ugyanakkor a rossz papok, püspökök, pápák és hitvány katolikusok kegyetlen árulása mögött. A kiközösítések és áldások forgatagában, az alázat és kevélység kettős malomköve között. Az alázat, amely Krisztus testévé őrli a sok kis búzaszemet, mint szent Ignác vértanút egykor Lyonban az oroszlánok foga. A büszke kevélység, amely az utolsó cseppig kisajtolja az Egyházból azt, ami emberi, hogy annál bőségesebben áradhasson a Krisztus Vére... Tudjátok hát meg, miért fegyverkezik ellenünk az ellenség: Mióta az isteni rendelés engem, méltatlant helyezett az apótól trónjára (Isten a tanúm, hogy én ellene voltam), egyetlen gondom az volt, hogy Isten Jegyese és Úrnője, az A- nyaszentegyház újra régi ékességében tündököljék, hogy megmaradjon szabadnak, szeplőtelennek és katolikusnak. Ezért figyeljetek szeretteim most arra, amit mondok. Tudjátok mindnyájan és hiszitek, hogy a római Egyház az egész Egyház anyja és tanítója. Ennek az Egyháznak a feje pedig a keresztények atyja, az apostolfejedelem, Péter. Kérlek tehát benneteket, és megparancsolom: jöjjetek az Egyház segítségére! De az Isten szerelmére ne úgy, mint Guiscard Róbert normanjai, akik a fölszabadítás címén csak Rómát fosztogatták! (nekem is emiatt kellett többek
