A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
no számkivetésből visszatért családok egységgé szerkesztett szent iratainak elébe. Mintegy nyitányként hirdeti minden sora: Nézzétek, a nagy világtájakat, a nappalt és az éjszakát, a vizek világát és a földet és ezek minden ékességét az Isten teremtette. A Teremtéstörténet ezért használja a „világító” kifejezést, mert Marduknak, a napistennek és Sínnek, a holdistennek még a nevét is el akarja feledtetni. Ezeket a gyökereket ismerve megértjük, hogy az ókori Közel-Kelet különben rendkívül nagy tudású és pontos megfigyelésekkel dolgozó csillagászai, mint a bolygó-vallás papjai, nemcsak az uralkodó vállalkozásainak sikerét igyekeztek a csillagok állásából kiolvasni, hanem a kisember kérdéseire is válaszoltak. A mezopotámiai nagykultúrák vidékéről elindulva hódította meg a csillagjóslás Egyiptomot, épült rendkívül bonyolult áltudománnyá a görögöknél és a rómaiaknál. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a müveit rómaiak körében nem talált barátokra, és már Ciceró és Gellius kimutatta a csillagjóslás tarthatatlanságát. A csillasósokat Claudius, Vitellius, Vespasianus császár száműzte, üzelmeik- nek még sem lehetett gátat vetni. A Fórumon csoportokban álltak, sőt házról házra jártak és nekik is fizetett a hiszékeny nép, mint ma a jósnőknek. A kereszténység első évezredének püspökei - az egyházatyák - teljes tekintélyükkel igyekeztek a babonának e fajtáját híveik köréből eltün tetni. A köpzékor derekán az arab kabbalisták a csillagjóslást valóságos tudománnyá fejlesztették, így aztán a XIV. és XV. században a keresztény népek körében is új fénykora lett az asztrológiának. A bolognai és páduai egyetemen tanszéke volt, a fejedelmi udvarok nagy tisztelettel vették körül az asztrológust. Savonarola és Pico de Miran- dola, a nagytekintélyű humanista bölcselő hevesen kikelt a csillagjóslás ellen. A XVI. század legnevesebb csillagjósa, Nostradamus, IX. Károly francia királynak volt egyben orvosa. ,,Centuries” címmel összegyűjtött jóslatait halála után több mint száz évvel a pápa a tiltott könyvek jegyzékére tetette. A nagy Kepler is kénytelen volt az asztrológiával foglalkozni, de mint keserű humorral egyik müvében megjegyezte, -,,... mert a világ annyira bolond, hogy a bölcs csillagászati tudományt csak leányának, a csillagjóslásnak csalafintaságával lehet neki bebeszélni. A matematikusok keresete pedig oly csekély, hogy a csillagászat igazi tudománya bizonyosan éhen halna, ha lánya a csillagjóslás nem keresne semmit” (Tertiusinterveniens, thesis 7.) Az embert mindég megragadta a csillagos ég titokzatos szépsége. Megsejti az éjszaka fekete bársonyán ragyogó gyémántokban a gyermek is, hogy a végtelen szépség varázsa hat rá. A csillagvilág valláspótléknak számító kultusza ellen a Bölcsesség könyve is állást foglalt. 13. fejeztében ezt olvassuk: „Természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének és a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem müvei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, hanem a tüzet, a szelet és az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet, vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó (folytatás a 175. lapon)
