A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-04-01 / 4. szám

160

RATZIN GER JÓZSEF:

müncheni bíboros érsek VERSENYFUTÁS A FELTÁMADOTTHOZ

A húsvét reggeléről szóló szentjánosi beszámoló első csúcspontja a talányos történet: a két tanítvány versenyt fiit Jézus sírja felé (Jn 20, 1-18). Mit mond ez valójában? A negyedik evangélium irodalmi műfajáról szóló ismereteink talán nem okvetlenül zárják ki, hogy a történetben annak az izgatott reggelnek egyik valóságos emlékét is lássuk. A sír üres, de nincs kifosztva, - ezt hozta hírül Mária. Mit jelentsen ez? Higgyenek neki? Remény és csüggedés, hinni akarás és a tapasztalatból fakadó józan valóságlátás áll harcban egymással, a kíváncsiság sietségre ösztökél, és közben folyvást éjszaka marad...

De az evangélistának minden bizonnyal magasabb szándéka van, mintegy kis történet elmondása. Nem irodalmár közönségnek ir, hanem az Egyháznak. Hogy pontosan mit akar mondani, az vitás marad. De éppen ezért jogunk van az Egyház hitében mindig újból átelmélkedni és magunkévá tenni a szöveget. Péter és a másik tanítvány, akit Jézus szeretett, az Egyházban tovább élő valóságok képviselői az egyházi tisztség megbízatását és a semmi tisztséget nem viselő szeretetet jelentik. Nem ok nélkül marad a második tanítvány az egész evangéliumon keresztül névtelen. Név nélkül képviseli azok névtelen seregét, akik a szeretet szemével ismerik Jézust, és így az Egyház maradandó erejét adják. Mind a ketten versenyt futnak az Ür sírjához. A névtelen előre engedi Pétert, nem vitatja el rangját, az ő „primátusa” más természetű. És így mindegyik a maga módján megnyeri a versenyt. Ma, amikor olyan szívesen hivatkoznak az egyházi hivatal és a Lélek vetélkedésére, talán egész különlegesen hozzánk szól ez a szöveg: Az Egyházban különböző feladatok léteznek. Megvan a hivatal primátusa és megvan a névtelen, hivataltalan szeretet primátusa. De az egyetlen jogos versengés benne az Űr felé tartó versenyfutás. Versengés a nagyobb közelségért. A szorosabb követésért. A több hitért. A hitből fakadó bővebb életért.

Térjünk vissza újból a történethez. Éjszaka van. Ma is. És mihozzánk is eljön Mária, eljön az Egyház, hogy nyugtalanná tegyen a hírrel: mit látott. Ne szövögessünk mindjárt elméleteket arról, mi történhet és minek nem szabad történnie. Engedjük, hogy erőt vegyen rajtunk a nyugtalanság. Keljünk útra. Mária persze csak akkor vált a feltámadás tanújává, amikor az Űr megszólította, nevén nevezte. Aki csak tudni akar, az legföljebb egy kertészt (vagy valami más elméletet) találhat. De akinek füle van a hallásra, az fölismeri, hogy nevén szólítják, és eltöltheti a feltámadás örvendetes bizonyossága, akkor is. ha