A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
101 TŰZ TAMÁS: Avégtelenben Új jelentéssel telt meg szárnyalásom, mióta befészkeltél éjszakámba. Ősóceán tudatom, mint a bálna, azóta benned ring, mélyedbe ásom sakálrágta húsom torz maradékát, ahogy tudom, nyüszítve, sírva-ríva, benned úszó Isola Tiberina, mihelyt az üdvözítő partra ér át. Akármi történik velem, velem vagy. Már nem vagyok kóborló, névtelen vad, brontoszaurusz, trilobita, akármi. Arra riadok, hogy egedben szállók. Fölbomlanak a régi, szűk határok s a végtelenben nem lehet megállni. Sz árnyaló kő Máshonnan közeledem most feléd: talán így nem veszel majd észre. Meg nem másítható maroknyi rész besurranok a tárt egészbe. Pontokra szedhető szívem, szavam parittyakőként hull a körbe, honnét kicsalni nem tud senki már: megbabonázol mindörökre. Hol holdtalan hűs éjszakák ege a láthatatlant harmatozza, hol félresiklott bolygók hamva hűl, ok nélkül zuhanok az Okba.
