A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
92 vallása szerinti lelkészt hívunk hozzá. Legalább harminc különféle vallás papjával van megállapodásunk, hogy telefonhívásra jönnek.- Milyen régen van itt a kórházban, vagy egyáltalán az országotokban káplániállás nővéreknek?- Mondd úgy, hogy nem-papoknak. Hiszen szerzetesnövendékek, idősebb magányos asszonyok, lelkes fiatalok is végzik önkéntesen ezt a munkát. Öt éve vezették be nálunk az ilyen rendszerű kórházi lelkipásztorkodást.- Kikkel van a legtöbb „bajotok”? Úgy értem, hogy kikkel a legnehezebb foglalkozni?- Talán a betegek hozzátartozóival. A baleseti osztályon néha fél éjszakánk rámegy, hogy a megrémült hozzátartozókat lecsillapítsuk. Nem egyszer az ügyeletes orvos kér minket erre a munkára, hogy közben zavartalanul foglalkoz- hassék a beteggel.- Sokszor előfordult, hogy visszautasították a szolgálataidat?- Még soha. Ügye, ez furcsán hangzik. Az a gyanúm, hogy ez a kérdés is a régi kategóriák alapján született. Régen egy beteghez látogató papnak nagyonis konkrét és egysíkú elintéznivalója volt, és ha az nem sikerült, nem is tudott mit csinálni az imán kívül. Mi nyitottabban közeledünk a betegekhez, és nem valamit elérni akarunk náluk,hanem azt kérdezzük, hogy miben lehetünk a szolgálatukra. Olyan beteggel mégnem találkoztam, akinek ne kellett volna valamit megten- ni.Ez is lekipásztori szolgálat: megkóstoltatni a szeretetet, amit Jézustól tanultunk...- Milyen érzés egy haldokló mellett virrasztóm?- Mindig más. Nincs két egyforma „eset’. A múltkor például nagyon megviselt mindannyiunkat egy 12 éves kislány halála. Olyan édes volt...- Mit csináltok egyáltalán egy haldoklóval?- Ha lehet, elbeszélgetünk velük. Szeretteikről, az örökkévalóságról... Felajánljuk, hogy imádkozunk velük és helyettük. Ök maguk sokszor csak a szemükkel árulják el, mennyire együtt haladnak az ima szavaival.- Milyen szövegeket használtok ilyenkor?- Szövegeket?!! Nem elég regény az illető élete? Akkor formáljuk imává az egész életüket, már amit ismerünk belőle. Odatesszük az Isten elé. Ami jó volt, megköszönjük, amit jobb lett volna kihagyni, megbánjuk...- Nem szoktak megijedni tőletek a haldoklók? Sok ember csak onnan tudja meg, hogy a végét járja alighanem, ha a pap jön hozzá.- Régen így volt persze. De kérdezd csak meg az öreg papokat: a legtöbb ember nem esik ilyenkor kétségbe. Sokkal megnyugtatóbb megtudni az igazat, mint mások jóindulatúnak vélt alakoskodásai miatt bizonytalanságban vergődni.- Szép lehet a foglalkozásotok. Tulajdonképpen elég sok ember életét „élitek” végig ti magatok is...- És közben megéljük, hogy milyen ezerszínű egyéniség Jézus Krisztus, akinek a sorsa minden egyes emberben folytatódik... o • o
