A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
62 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO ^^^Tbminunista apától és ateista aB^^nyától született 1929-ben. 15 é- MULT és JELEN vés, amikor megkeresztelkedik, három év múlva keleti szerzetes lesz, levelező oooooooooooooooooooooooooo kurzuson végzi a teológiai tanulmányokat (amit ellenlábasai mindig gyanakodva emlegettek, mintha teológiával csak úgy lehetne foglalkozni, hogy az ember por-szagú órákon előbb rojtosra üli a nadrágját). Aztán ennek a maga-képezte egyházi férfiúnak elkezdődik a tüneményes karrierje (ezt rosszakarói azzal a sanda megjegyzéssel kísérték, hogy ki tudja, milyen szolgálatokat tett a kommunista rendszernek...). 1957-ben a jeruzsálemi o- rosz misszió feje, 1960-ban Podolsk, 1961-ben Iaroslav, 1963-ban Minsk püspöke, végül 1965-ben Leningrád metropolitája. Közben tíz éven át a moszkvai pátri- árkátus külügyi bizottságának vezetője, amely beosztásáról 1972-ben lemond, akkor kezdődő szívbaja miatt. 1974-ben még Nyugat-Európa exarchája tisztét is rábízzák, amely az ortodoxoknak inkább egy dísz-pozíciója, mint irányító vagy végrehajtó hatalmat jelentő beosztása. Tény az, hogy Nyugaton egyike a legisA leningrádi metropolita Nyikogyim mértebb és legkiterjedtebb összeköttetéssel rendelkező ortodox főpapoknak, aki a protestáns világban éppúgy otthon érzi magát, mint a katolikusok között. A halálát megelőző utolsó hetekben is a Jezsuiták Generálisának vendége volt, a Villa Cavaletti Róma környéki nyaralójában. A közvélemény elé 1964 novemberében került személye, amikor a Rhodos szigetén tartott Pán ortodox Konferencia egyik titokzatos résztvevője (megfigyelői minőségben) volt, hosszú éjszakai telefonbeszélgetéseket bonyolított le Moszkvával és átláthatatlan diplomáciai játékba kezdett, hogy a nagy Athenago- rasz pátriárka kezdeményezéseit sakkban tartsa és az események irányításában a harmadik Rómának (Moszkvának) is szerepet és beleszólást biztosítson. Amellett viszont az sem titok, hogy az ökumené-ellenes görög (athéni) ortodoxok törekvéseit is semlegesítenie kellett, akik amolyan egyházi Nato-szere- pében képzelték magukat a pánortodox törekvések vonalán (a megnyitó banket szónoka, a görög hadügyminiszter például Nyugat védelméről szónokolt az egybegyűlteknek). Ekkor Nyikogyim már az orosz pátriárkátus külügyi bizottságának vezetője volt s három évvel előbb (1961-ben) az orosz ortodoxia nemvárt csatlakozását New Delhiben a Genfi Ökumenikus Tanácshoz, bejelentette. Az azóta sokat vitatott lépés indítóokai ma sem egészen ismeretesek. Annyi mindenesetre való
