A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
562 tóban, és minden hívőjének egyenkint kellemes Karácsonyt kívánt. Kosáry egy pillanatra megállt. Felnézett a hulló hópihék közül kukucskáló csillagokra. Felfohászkodott. Illendően köszöntötte a jó öreg papot, és elmondta jövetele célját. A plébános átfogta Kosáry vállát és bevezette őt lakásába, ahol a kicsik édesen aludtak a pamlagon. A jó öreg papnak és Kosárynak is a szemei megteltek könnyel. Az apa fölkeltette gyöngéden a kis alvókat, akik örömmel ö- lelték át apjuk nyakát, újságolva: „Apuka! Otthon voltunk a mi régi szép otthonunkban, ahol a csillagok is fényesebben ragyognak a házak felett. Jaj de szép is volt, kár, hogy te nem láttad, Apuka!" Az édesapa könnyes szemekkel fordította le a magyar szavakat a kíváncsian várakozó plébánosnak, aki azután kiment az udvarra, és egy, még ott foglalatoskodó hívét megkérte, hogy Kosáryt és a két kicsit vigye haza a szánkóján, és egy fényes pénzdarabot nyomott az osztrák paraszt markába. Az osztrák megköszönte. Fölsegítette a szánkójára a kicsiket apjukkal. Elköszöntek a jó öreg paptól. A szánkó elsuhant, és hazavitte a töprengő édesanyához a kis vándorokat. Kosáryné boldogan ölelte át az elveszettnek hitt gyermekeit a férjével együtt. A kicsik most is csak azt hangoztatták, hogy csak vissza akarták hozni azt a sok szép mindent, ami otthon maradt...! Künn lágyan esett a hó, benn a kályhában ropogott a tűz és a sarokban szerényen meghúzódott a menekült család szegényesen feldíszített karácsonyfája. SZERETET NÓBELDIJ A Calcuttában élő szerzetesnővér, TERÉZ ANYA 1979. októberében megkapta a béke-Nóbel díjat. Teréz anya évekig élt egy ottani kolostor falai között, de nem bírta nézni a nyomort, és üres kézzel a szegények segítségére indult. A Templeton-díj után , most Nóbel-díjat kapott. Jelszava: VALAMI SZÉPET TENNI ISTENÉRT!
