A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
544 re itt-ott már céloztam. Ez a könyv egyszerű, gyakorlati vezérfonal szeretne lenni. Nem kell benne messzemenő megállapításokat keresni. Az imának itt ismertetett mozzanatai nem kizárólagosak és nem egyedüliek. Az említett imamódok szoros kapcsolatban vannak egymással, de nem zárnak ki semmi más típust. Az olvasó minden alkalommal kiválaszthatja azt, ami leginkább hasznára szolgál, mellőzve a többit. Az említett módozatokból ki-ki mást fog kiválasztani. Az ima tapasztalaton alapul, és mindenkinek a saját fejlődési folyamatát kell követnie. Nem lehet ugrásszerűen haladni, csak úgy, ahogy az élet megengedi. De az ember titokzatos lény, és mikor legkevésbé gondolja, ébredhetnek fel benne nem remélt képességek. Eddig nem utaltam arra, mennyi időt fordítsunk az imára. Mindenkinek saját magának kell a kellő pillanatot megtalálni és meghatározni, hogy mennyi időt akar rászánni. De azt meg szeretném említeni, hogy amennyiben az imát komolyan vesszük, nagy kitartást igényel. Egyszer megkérdeztek,hogy nem tulajdonítok-e túl nagy fontosságot az ima módszereinek. Feltétlenül nagyon fontosnak tartom. Az ima személyes és spontán. Minél önkéntelenebből fordul az Istenhez az ember, annál közvetlenebb lesz vele a kapcsolata. Kétségtelen azonban, hogy az Úrral való közlekedésben olyasmi történik, amit kezdetben nem mindenki ért meg. A kapcsolat lehet spontán, de felszínes. A jó ima az embert lényének még el nem ért mélységeibe vezeti, és rejtett képességeket ébreszt benne. Ezért van szükség a megtanulására. A tanulás olyan mestert igényel, aki többet tud, és a- mellett tanít is. Aki tanulni akar, annak szükségszerűen bizonyos feladatoknak és gyakorlatoknak kell magát alávetnie, amelyek eleinte újszerűek, és talán még értelmüket sem látja világosan. Minthogy azonban tanulni akar, hallgat a mesterre, aki megjárta előtte az utat, és ezért tekintélye van. Akinek ez a könyv jelent valamit, annak el kell fogadnia, hogy az imában keresnie kell meglévő imamódja fejlesztését. Azt is el kell majd ismernie, hogy az i- mában az Istenhez vezető út, különösen kritikus pillanatokban, áldozatokat és kitartást igényel. Az is bizonyos, hogy az emberiség fejlődésében az ima igen fontos útjelző, mert az emberek egymás közti kapcsolatának fokától elválaszthatatlan. Az emberekkel és az Istennel való kapcsolat foka azonos. Az ima jelzi azt, hogy mennyire tudjuk magunkat elfogadni, hőmérője az ember érzékelő és felfogóképességének. A modern ember az ima által tud megszabadulni racionális szuperstruktúrájától. Anélkül, hogy a modern lélektan fontosságát csökkenteni akarnám, merem állítani: az imának az ember érzelmi életére o- lyan jelentős hatása van, hogy érzelmi érettsége hőmérőjének lehet tekinteni. Azért közösségi szempontból is nagy jelentősége van annak, hogy imaéletünket és az imára vonatkozó nevelési módszereinket fejlesszük. De természetesen semmi módszer nem hozhat ezen a téren automatikusan eredményt. Az imádság természetfeletti, sokkal inkább a Lélek műve mint a mienk. Aki megteszi, ami rajta áll, attól Isten nem vonja meg kegyelmét. (Vége a sorozatnak)
