A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-01 / 12. szám

535 hogy Krisztus szeretete megváltói sze­retet, mert egész életét ez irányította a keresztáldozat és megvátásunk felé. Megváltói szeretet volt, amely Őt arra vitte, hogy emberré legyen, hogy elvi­selje a názáreti- és apostoli életének fá­radalmait, küzdelmeit, megaláztatásait, hogy az Eucharisztiát alapítsa, hogy papokat rendeljen és szentségeket, hogy édesanyánkul adja saját édesany­ját is. Ez a szeretet vitte arra, hogy el­viselje a szenvedést, kereszthalált. Ez a megváltói szeretet dobogtatja most is Szívét: ez a Szív most is záloga minden isteni kegyelemnek és örök boldogsá­gunknak. Ezért a Szentatya nem habo­zik kijelenteni, hogy a Szent Szív nem­csak szimbóluma, hanem teljes össz- foglalata a megváltásunknak. Ez azon­ban nemcsak a Második Isteni Személy műve, hanem az Atyáé és a Szentléleké is. Ebből pedig magától adódik a kö­vetkeztetés, - ugyanaz, amelyre az e- lőbbi megfontolásból is jutottunk, - hogy a Szent Szív valóban joggal szimbóluma a Szentháromság szerete- tének is. Ebből nyilvánvalóan következik, - s a Szentatya ezt nagyon hangsú­lyozza, mert sokak felfogása ezzel el­lenkezik, — hogy a Szent Szív szemlé­lete és imádása semmiesetre sem áll az Isten és a lelkek közé, mint akadály. Sőt, épp az ellenkezője igaz. Hiszen a szimbólumot soha nem használjuk ar­ra, hogy megrekedjünk nála, hanem, mint minden jel és jelkép, így Krisztus Szíve is arra való, hogy az elmét, a szívet felemelje annak szemléletébe és imádásába, aminek a jele. Azt is meg kell állapítanunk, hogy ha valami anya­gi, fizikai dolog önmagában véve is al­kalmas arra, hogy a szellemit, az érzék­felettit, a természetfelettit közel hozza hozzánk, akkor annak felhasználása is megfelel az emberi természetnek, mely a szelleminek és az anyagi valóságnak az egysége. Nem ez volt-e Isten eljárása a Megtestesüléskor? A karácsonyi pre- fációban ez a gondolat jut kifejezés­re, ahol ezt olvassuk: ^g istent lát­ható alakban ismerjük meg, felemelke­dünk a láthatatlan világ megismerésé­re." Az egész anyagvilág, annak szép­sége, végtelenbe mutató nagysága, ki­fogyhatatlan rejtelmei nem a legérthe­tőbb nyelv-e az ember számára Isten lé­téről, szépségéről és nagyságáról? Ezek után megérthetjük, hogy XII. Piusz pápa, mint az Egyház leg­főbb tanítója, határozottan kimondja, hogy a Jézus Szíve tisztelet nem csu­pán egy a többi közül, amelyet alkal­masint elhagyhatunk, vagy könnyen vehetünk, sőt esetleg elvethetünk, ha­nem olyan kötelezettség, amelynek célja éppen az, hogy a keresztény töké­letességre^ elvezessen bennünket. Hi­szen az Üdvözítő Szívét tisztelve tulaj­donképpen a legfőbb kötelességünk­nek teszünk eleget, amely abban áll, hogy a legfőbb parancs szerint minden gondolatunkkal, érzelmünkkel és cse­lekedetünkkel együtt Teremtőnknek és Megváltónknak szenteljük magun­kat, éspedig az iránta való szeretetből. Nincs, és nem is lehet nemesebb Isten­szolgálat, mint az, hogy hódolunk sze- retetének. Ez pedig nyilvánvalóan a Szent Szív tisztelete. Innen van, hogy maga az Üdvözítő, de földi helytartói is oly melegen ajánlották a Szent Szív tiszteletét. Azt sem szabad azoban elfelej-

Next

/
Thumbnails
Contents