A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

525

Lesoványodott, az orvos idegcsillapítókat, kikapcsolódást és nyugalmat rendelt. Nincs nyugalom, nincs menekülés, nincs hely, ahová elbúj hatna gyötrelmes gondolatai elől. Naponta ez az út, ezek a gondolatok.

Az utat kívülről ismeri, nem néz sem jobbra, sem balra, gépiesen köszöntget, mint az alvajárók. Befordul az utcasarkon, táskájából előveszi a kapukulcsot. Valaki áll a ház előtt, alaktalan, formátlan, seszínű, mint egy rongyzsák.

— Jaj, Istenem!

— Édesanyám! Ha bemehetnék! Napok óta pályaudvaron alszom, tegnap az őrszobán. Csak addig engedje meg, amíg rendbejönnek a dolgok.

Reszketve keresi a kulccsal a zárat, öleli lányát, csak az a kapu kinyíljon. Nagyobbik lánya az ajtóban áll. Végigméri az érkezőket, hideg szemében szemrehányás és megvetés.

— Anyám, bocsáss meg — hadarja zavartan. — Tudom, mit tettem. Az itteniek elfordítják a fejüket, az asszonyok nem fogadják köszönésemet, hangosan gyaláztak a vonaton. Tudnod kell mindent, mielőtt visszafogadsz.

— Majd később, majd odabent mindent

megbeszélünk, ne álldogálj itt a ház előtt — és már húzza, viszi a kisebbiket, az elveszettet befelé.

— Azt tettem, amire készültem! Nincs mentségem! Ruhákat vettem, szórakoztam, sohasem volt elég. Mindig másnapos voltam, untam a munkát. Összevesztem a főnökökkel, a munkatársakkal, kiléptem. Az albérletért havonta hatszáz, ital, magnó, társaság, minden pénzbe került. Elfogadtam az ajándékokat, később rászorultam. Tudod, ennek ára van. Nem bántam. Versengtek értem, és én nem válogattam. Közülük egyet, az egyetlent, igazán szerettem. Tőle vártam, hogy megment és boldoggá tesz. Amikor kiderült, hogy nincs munkahelyem, a munkásszállásról is kitettek, akkor azt gondoltam, magához vesz, hiszen a gyermekét hordom. Csak akkor mondta meg, hogy nős, és szereti családját. Itthon is jártam, megloptalak benneteket. Éhes voltam, ettem, mosakodtam, kibújtam maradék rongyaimból, de egyszer a régi kulcs már nem nyitotta az ajtót.

Az anya ledobja kabátját, a konyhából melegvizet hoz, leülteti, a hazatért elé térdel, szó nélkül lehúzza elrongyolt cipőjét, harisnyáját, és mint kislány korában játékos nap után, simogatva mossa gyermeke lábát.

borítékot

küldtünk ki jelen számunkban kedves Olvasóinknak, hogy a következő, 1980-as esztendőre történő előfizetésüket megkönnyítsük. Északamerikai, délamerikai és ausztráliai Olvasóink szíveskedjenek a HAMILTONl címünkre beküldeni előfizetésüket, európai Eló'fizetó'ink pedig könynyebben elintézhetik átutalásukat P. Matyasovich BELGIUMI címére.

Ez a boríték NEM előfizetési felszólítás. Ha tehát már bek üld tát a díjat, tegyék el a borítékot, és alkalmasint használják fel következő küldeményüknél. Az a tény tehát, hogy novemberi számunkkal egy borítékot is küldtünk, NEM jelenti, hogy az esetleg időközben beküldött előfizetése elintézetlenül maradt volna.

Itt említjük meg, hogy a borítékon, amelyben a SZÍV a címükre érkezik, ha a nevük mellett egy évszámot találnak, annak NE tulajdonítsanak semmilyen jelentőséget, mert nem azt jelenti, hogy mikor fizettek elő utoljára, és azt sem jelöli, hogy meddig érvényes az előfizetésük. Az évszám pusztán azt jel öli, hogy nyomdánk mikor készítette el az ön címét tartalmazó stencilt.