A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

522

ez a szeretet hitből fakad. Abból a hitből, hogy szeretet az Isten, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad - ahogyan később Jézus legkedvesebb apostola, János, első levelében megfogalmazta (4,16).

( Folytatjuk)

Rózsadombi Mária:

ŐGYELGŐ VASÁRNAP

Az unalom úgy ült a tájon ezen a nyárvégi vasárnap délutánon, mint a por az útmenti akácokon. A gabonát már behordták, kicsépelték, a krumplinak, kukoricának még nem volt itt az ideje,hát csak voltak az emberek. Az idő is csak úgy ténfergett, mintha sehova se igyekezne.

A tyúkok is megúnták a kapirgálást Julinéni udvarán, és az árnyékban gubbasztottak, mintha tudták volna, hogy két hét múlva elözvegyülnek. Két hét múlva ugyanis látogatókat várt Julinéni: az onokákat. Erre az ünnepre pedig betervezte a kokas halálát, mert amúgyis rászolgált. Néha ugyanis jól megcsipkedte Julinéni lábaszárát, mégpedig a legváratlanabb pillanatokban.

Julinéni bent hűsölt az elsőházban, csendesen morzsolgatta özvegyi vasárnap délutánját. Néha egy-egy légy kerengett be a kinti ragyogásból és akaratlanul is elindított egy-egy tétova gondolatot Julinéni féketője alatt. Az olvasó csak néha zörrent meg az öregasszony kezében, és talán csak a jó Isten tudta volna megmondani, hogy milyen gondolatok botorkáltak a kopott Udvözlégyek között.

Ahogy Julinéni szeme a rózsefűzér valódi gyöngy-szemeire tévedt, emlékek gyúltak a szemében. Ezt az olvasót még Istvántól kapta. Május volt, búcsú napja. Délután pedig majális az erdőszélen, amit a Kálót és a Kalász együttesen rendezett. A nóta, a tánc hamar felmelegítette az amúgyis gyúlékony szíveket, és ők ketten Istvánnal akkor - talán először - nagyon mélyen néztek egymás szemébe. Úgyhogy azt is csak nehezen vették észre, hogy a többiek riadtan szaladnak a fák közé, mert csúnya viharfelhő tenyereit az ünnep tiszta arcába.

Ők ketten is meghúzódtak egy fa alatt, és bár ajég kezdett kopogni a fákon, nekik egyre melegebb lett... Talán a tisztesség utolsó fellobbanásaként, talán csak kacérságból Juh (akkor még egyáltalán nem néni) hirtelen egy másik fa alá futott. Ez persze nem változtatott a helyzeten.István egyre melegebben ölelte magához a reszkető lányt, és már készült elsüllyedni minden... amikor sistergő villám reccsent gondolataik közé, és a fa, ahol még az előbb bújtak ösz- sze,harsogva égett.- Úristen! Ha ott maradtunk volna...!