A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

512

1

AKIK HISZNEK A

JÖVŐBEN

Egy éves a magyar

jezsuita noviciátus

Kanadában, 1978. októberében nyílt meg a külföldön élő magyar jezsuiták noviciátusa. Jelenleg négy jelölt ismerkedik itt a jezsuita életmóddal. Felkerestük őket a torontói háA jezsuita kispapok otthona zukban’ h°gy hivatásukról

érdeklődjünk.

Első kérdésünk így hangzik: Miért mentetek jezsuitának? íme, így válaszoltak: - Engem az vonzott, hogy a jezsuita rend már több, mint 400 éve oly sokat tett az emberekért, olyan sok szentet nevelt. Az is tetszik, hogy a rend nincs lekötelezve csak bizonyos munkákra (nem csak tanító, vagy pl. betegápoló rend), hanem mindent vállalhatnak a tagjai, ami Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. Magam geofizikus voltam, de ugyanúgy beleillek a rend kereteibe, mint a teológiai tanár, a sekrestyés, vagy az újságíró. - A magam részéről egy egész é- letre szóló kalandot látok abban, hogy jezsuita lettem. Ne érts félre, nem vagyok kalandvágyó. Sőt. Talán ha csak magamra hallgatnék, irtóznék minden bizonytalanságtól. De tudom, hogy ez milyen zsákutca. Azt hiszem, hogy amilyen kalandot számomra Krisztus barátsága jelent, olyanra sok embert kell majd elvezetnem. Mindazokat, akik félnek maguktól, de attól is, hogy túlnőjjenek magukon. - Talán furcsán hangzik, de engem egy olyan — kissé érzelgősen ható — mondat indított el, amit nem is jezsuitáktól hallottam: Szeretnék a mennyország földre csókolt csókja lenni. Olyan sok ember didereg a szeretetlenségben, nekem meg annyi jutott a szerétéiből. Nem tudnám tartogatni csak magamnak... — Olyan sok lehetőség van az ember előtt, hogy mi jót tehet, hogy akár meg is lehetne zavarodni abban, hogy az ember válogasson közöttük. így aztán egyszerűbb arra az álláspontra helyezkedni nekem is, ami a jezsuiták lelkiségére olyan jellem