A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

500

— Lám, az immunizálás sikere! Ön lesz rá az első példa. Az én elméletem frappáns bizonyítéka. Igazán örvendhetek, hogy megmenthettem.

Gyöngyi némán diadalmaskodott. Mialatt apu ragyogó arccal besegítette anyut az autóba, ő titokban arra gondolt, hogy anyu hazatérése az ő érdeme is. Hiszen ő küldött pénzt a misszionáriusnak, aki örömében bizonyára akkora hálafohászt menesztett az égbe, hogy attól a jó Istennek eszébe jutott a Kertész Gyöngyi mamája és tüstént meg is gyógyította.

Néhány hónap múlva Kertészné már e- gyedül járkálhatott a városban. Egyszer az utcán összetalálkozott azzal a fiatal pappal, aki a kórházban oly váratlanul bejött hozzá. Megszólította.

— Főtisztelendő úr, engedje meg, hogy megköszönjem a nagy jót, amit velem tett.

A pap zavartan nézett rá.

— Valószínűleg összetéveszt valakivel. Én nem is ismerem önt.

— Tessék csak visszagondolni. Hónapokkal ezelőtt ön a Szent Anna kórházban valami Frau Reschert keresett és tévedésből egy más szobába kopogott be.

— Emlékszem.

— Ott én feküdtem. Ön imádkozott értem, és mondott nekem egy gyönyörű mondatot, amivel nagyon megsegített.

előtt, úgy most is ke

— Ugyan mit mondtam? Erre igazán nem emlékszem.

— Azt mondta: Bízzunk az Istenben! Én ezt már nagyon sokszor hallottam, de akkor valahogy egészen újszerűén hatott rám. Talán azért, mert őszinte hitből fakadt és valami sajátos meggyőző erő áradt a szavakból. Talán akkor éppen erre volt szükségem. Sebzett volt a testem, a lelkem. A kétségbeeséssel küzdöttem. Nem tudtam sem hinni, sem imádkozni. Kialudt gyertya voltam, amit ön egy szavával meggyújtott. Az új fény átjárta a lelkemet és megerősítette a testemet. Ezt szeretném megköszönni.

— A jó Istennek tessék megköszönni. Az Ő műve. Én tévedésből kerültem a szobájába. Azt sem tudtam, hogy ön hívő-e. Fogalmam sem volt, hogy milyen betegség gyötri. Emlékszem, milyen zavarban voltam. Vigasztalni szerettem volna, de nem tudtam, mit mondjak, hát csak imádkoztam, és az imám egyik mondata hangosan kicsordult a szívemből. Isten segített. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

A pap tovább ment. Az utcán rohanó autók tülköltek, motorok zúgtak, emberek loholtak. Csak a gyógyult asszony állt némán, mozdulatlanul, mintha valami halk csodát figyelne. A szívében új öröm rez- dült. Úgy tűnt neki, hogy Jézus Krisztus itt él köztünk, és, mint kétezer évvel ez- j/jár iót cselekedvén.

Szeder Mihály

A lőcsfalvi pap naplójából:

— Segítség! Segítség! — hallotta a lőcsfalvi pap a rekedt, kétségbeesett hangot valahonnan az erdőből, ahogy Padárra igyekezett az erdei ösvényen. Hamar a hang irányába terelte lépteit. Ahogy kiért a sűrejéből, látja, hogy egy alak törtetve eltűnik a bokrok közt, és egy asszony tápászkodik fel a földről.