A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
454 szentelése tulajdonképpen Ricci odatemetése volt. A Napló így a mag földbehul- lásával végződik. De a barátság témája is átlengi az egészet. A kereszténység mag- vának igazi gyökere Kínában a barátság volt; ennek szép, szinte megható példáival teli van a Napló. ♦ Ricci minden aktivitása mellett író természet is volt. Remek volt kínai nyelven, és az olaszban is, amelyen eredetileg a Naplót írta. A művet latinra fordító Trigault, aki Európába való visszatérte után látott munkájához, megjegyzi, hogy "Minden kezdet (még az utána naggyá lévő dolgoké is) kicsiny és szinte alig észrevehető. Nem is sejtteti a terebélyességet, amellyé kifejlődik.” Valóban egy példabeszéd sem jellemzőbb Ricci tevékenységére jobban, mint a mustármagé... Cser László Q leltél Rovtai 67. Ö kis lakásban nehéz lett volna három fekvőhelyet készíteni. Létrát támasztottak inkább a lapostetejű ház falához, felvittek magukkal három gydcényt, takarót, három kemény, hengeres párnát. A tetőzetet nem lehetett éppen te- tőterrasznak mondani, de biztos volt, hogy nem szakad be alattuk. Leheveredtek a gyékényre és beszélgetésük lassan mély hallgatásba csitult. Valahol a távolban egy gépfegyver ideges kattogása kiáltott bele a táj esti harmóniájába, de ez nem zavarta az éji tájak örök vándorát, a holdat. Fehér arca felmerült a sötétből. Mint nagy hajó a fényesen szikrázó csillag-csónakok között, megindult, hogy megjárja elrendelt útját hajnalig. A remegő és hulló ezüstfényben komolyan álltak őrséget az árva jege- nyék; halkan fecsegtek a levelek és bizonyosan az élet különös dolgairól .elmélkedtek. Alattuk, mint sötét árnyak, kerékpáros emberek lopóztak tova - talán a guerillák őrszemei. A táj, ez a sokat látott, sok harcban gőzölgő földdarab most nyugodni akart és halk éji lírája remegtette át a bágyadt levegőt. Valahol messze, a város másik oldalán, énekszó gyöngyözött a csillagcsónakok felé. Mint tarajos hullámfodrok a tenger kát vizén, úgy hullottak át játátos bukdácsolással a sűrű éjen. Az énekszót citera pengése kísérte: játék volt ez, ősi dallamok kergetőzése a testetlen és súlytalan életen. Felszabadult és könnyű tánc: az ének kerülgette és kézenfogta a citera kíséretét. Ketten mentek át a föld pillanataiból az örök némaságokba. Nem volt fontos, hogy ki éneká és ki kíséri az éneket; az ezüstös, puha éji vánkosra dőlt álmodozó táj, a hold
