A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

48 egymással. A német protestantizmus sohasem volt egységes. A század harmincas éveiben két elkülönült táboruk nézett farkasszemet egy­mással, az akkori rezsimhez hű Német egyház (Deutsche Kirche) és a megalkuvásra nem hajlandó és üldözött Hívő egyház (Bekennende Kirche). Ma — a politikai beállítottságból kifolyóan — három csoport­ra oszlanak pásztorok és hívek. Az első, az egyre csökkenő konzerva­tívok. Az ide tartozó papok fő feladatuknak látják az istentelenség el­leni küzdelmet. Az ilyenek előnytelen beosztásban vannak, kis, jelen­téktelen közösségekhez beosztva s az az érzésük, hogy sem híveik, sem egyházi feletteseik nem értik meg őket. A második csoporthoz a- zok tartoznak, akik tudatosan keresik a kapcsolatot az őskeresztény közösségek és a kommunizmus között. Ezek az állammal való jó kap­csolatot keresik. A harmadik a legnagyobb csoport: azoké, akik ma- gukbafordulva élik keresztény életüket s a hatóságokat, az istentelen államvezetést elfogadják, de nem törődnek különösebben velük. E- zeken a politikai színezeteken kívül még hit- vagy magatartásbeli o- kok is megosztják a protestánsokat. Ott vannak a pietista beállított­ságúak (Sachsen-Anhalt ésThüringia a fő területük), akik szóról-szóra értelmezik a Bibliát és az egyénekhez szabott lelkigondozásban hisz­nek. Angol és amerikai hatásra fejlődött ki ezekből a pietizmusnak az az irányzata, amelyik népmissziós körökbe tömörült s ma például ezres tömegeket vonz évi nagygyűlésük. A fiatalság körében nagyon népszerű a karizmatikus mozgalmakhoz hasonló csoportosulás. E kü­lönféle közösségek különféle teológiával, különféle szertartással is rendelkeznek és sokszor nem békés az egymással való együttélésük sem. Rolf Günther idegzettel nem bírta ezt a szétforgácsoltságot. Te­metésén, mint Goethe Wertheréén, nem volt egy lelkész sem. t—i kiengesztelődésnek lendülete van, ami ki fog vezetni minket a szakadásunk szülte elszegényedésből. Ezzel a lendülettel leküzdhetjük tehetetlenségünket, így találunk kapcsolatot a világgal, mely ugyan nem vár tő- ellesett gondolatok lünk nagy dolgokat, bár joggal várhatna el mindent azok­tól, akik a keresztény nevet viselik. A szembesítés, amely készülőben van, a szó szoros értelmében mindenki ébredését fogja jelenteni. Hogy valamennyien kapcsolatot találjunk azokkal, akik nem tudnak hinni, szük­ség van mindennap életünk csendes áldozatára. Az ökumenikus mozgalom valódi történetét sosem fogják megírni. Ez tulajdonképpen azoknak az erőfeszítések­nek, harcoknak a története, amelyeket ki-ki saját legbensőbb énjével folytat a- zért, hogy hűséges maradjon. Az ökumenizmus még hosszú ideig a konformizmu­sok áramlatával találja magát szemben: a tőlünk legtávolabb állókkal való párbe­széd sosem megy magától. Aki ezt a küzdelmet nem éli át, megkérdezheti magá­tól, hogy ökumenizmusa nem gyökértelen virág-e? Roger Schutz

Next

/
Thumbnails
Contents