A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
48 egymással. A német protestantizmus sohasem volt egységes. A század harmincas éveiben két elkülönült táboruk nézett farkasszemet egymással, az akkori rezsimhez hű Német egyház (Deutsche Kirche) és a megalkuvásra nem hajlandó és üldözött Hívő egyház (Bekennende Kirche). Ma — a politikai beállítottságból kifolyóan — három csoportra oszlanak pásztorok és hívek. Az első, az egyre csökkenő konzervatívok. Az ide tartozó papok fő feladatuknak látják az istentelenség elleni küzdelmet. Az ilyenek előnytelen beosztásban vannak, kis, jelentéktelen közösségekhez beosztva s az az érzésük, hogy sem híveik, sem egyházi feletteseik nem értik meg őket. A második csoporthoz a- zok tartoznak, akik tudatosan keresik a kapcsolatot az őskeresztény közösségek és a kommunizmus között. Ezek az állammal való jó kapcsolatot keresik. A harmadik a legnagyobb csoport: azoké, akik ma- gukbafordulva élik keresztény életüket s a hatóságokat, az istentelen államvezetést elfogadják, de nem törődnek különösebben velük. E- zeken a politikai színezeteken kívül még hit- vagy magatartásbeli o- kok is megosztják a protestánsokat. Ott vannak a pietista beállítottságúak (Sachsen-Anhalt ésThüringia a fő területük), akik szóról-szóra értelmezik a Bibliát és az egyénekhez szabott lelkigondozásban hisznek. Angol és amerikai hatásra fejlődött ki ezekből a pietizmusnak az az irányzata, amelyik népmissziós körökbe tömörült s ma például ezres tömegeket vonz évi nagygyűlésük. A fiatalság körében nagyon népszerű a karizmatikus mozgalmakhoz hasonló csoportosulás. E különféle közösségek különféle teológiával, különféle szertartással is rendelkeznek és sokszor nem békés az egymással való együttélésük sem. Rolf Günther idegzettel nem bírta ezt a szétforgácsoltságot. Temetésén, mint Goethe Wertheréén, nem volt egy lelkész sem. t—i kiengesztelődésnek lendülete van, ami ki fog vezetni minket a szakadásunk szülte elszegényedésből. Ezzel a lendülettel leküzdhetjük tehetetlenségünket, így találunk kapcsolatot a világgal, mely ugyan nem vár tő- ellesett gondolatok lünk nagy dolgokat, bár joggal várhatna el mindent azoktól, akik a keresztény nevet viselik. A szembesítés, amely készülőben van, a szó szoros értelmében mindenki ébredését fogja jelenteni. Hogy valamennyien kapcsolatot találjunk azokkal, akik nem tudnak hinni, szükség van mindennap életünk csendes áldozatára. Az ökumenikus mozgalom valódi történetét sosem fogják megírni. Ez tulajdonképpen azoknak az erőfeszítéseknek, harcoknak a története, amelyeket ki-ki saját legbensőbb énjével folytat a- zért, hogy hűséges maradjon. Az ökumenizmus még hosszú ideig a konformizmusok áramlatával találja magát szemben: a tőlünk legtávolabb állókkal való párbeszéd sosem megy magától. Aki ezt a küzdelmet nem éli át, megkérdezheti magától, hogy ökumenizmusa nem gyökértelen virág-e? Roger Schutz