A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
342 eszi az én testemet... bennem marad és én őbenne” (Ján, 6,56) és ’’aki engem eszik, az énátalam él” (Ján 6,57) és hogy ’’azért jöttem, hogy életük legyen és bőségesebben legyen” (Ján 10, 10)? E szavakkal az Ur Jézus nyilvánvalóan a szentáldozás hatásaira mutat rá és ezek a hatások könnyen, szinte természetszerűleg megvalósulnak bennünk, ha már a megelőző szentmisében lélekben eggyé lettünk Vele. Ez esetben már teljesen kiszolgáltattuk magunkat, személyünket és mindenünket az Urnák, hogy teljesen birtokába vegyen minket abban a pillanatban, amikor Ő a szentáldozásban hozzánk jön. így valóban a szentmise lesz a legjobb előkészületünk a szentáldozásra. De ugyanezt a megállapítást kell termünk, ha megfontoljuk a szentáldozás helyét (b/) és értelmét (cl) a szentáldozatban. b/ Mert hol és mikor kerül sor az áldozásra a szentmisében? Az Egyház tanítása szerint Krisztus testének és vérének vétele nem tartozik a szentáldozat lényegéhez. Nélküle a kenyér és a bor átváltoztatása Krisztus testévé ill. vérévé tökéletesen megvalósítja az áldozat lényegét. De mégis hozzátartozik a szentmiséhez mint annak kiegészítő része: az eukarisztikus étel és ital elfogyasztása nélkül hiányzana az áldozatnak természetes befejezettsége. Hiszen az a tény, hogy Krisztus testévé válik a kenyér, vérévé a bor, természetszerűleg azt is jelenti, hogy azt el is kell fogyasztani: azért lett kenyérré, ill. borrá, hogy táplálék, ül. ital legyen. Éppen ezért a papnak tüos úgy átváltoztatni a kenyeret és bort, hogy azt ő- maga el ne fogyasztaná. Ha Krisztus áldozatát a kenyér és a bor színe alatt felajánlja, akkor köteles azt magához is venni. Nem teheti tehát meg, hogy mást megáldoztat az általa átváltoztatott kenyérrel és borral, de őmaga nem veszi azokat magához: neki is meg kell áldoznia, ennie kell és innia kell neki is azokból. Épp így azt sem engedi meg az Egyház, hogy a pap csak a kenyeret vagy a bort egyedül, a másik nélkül változtassa át, még akkor sem, ha például csupán egy nagybeteg megáldoz- tatásához kellene a kenyeret Krisztus testévé változtatnia. Igen, a szentmise nem volna teljes mint áldozat áldozás nélkül — mintha a magyar szó: áldozás is erre mutatna — : a szent áldozat és az áldozat vétele teljesen összetartoznak és tesznek ki tökéletes egészet. Ha pedig üyen szoros a szentmise és a szentáldozás egymásközti összefüggése, ha a szentáldozás magának a szentáldozatnak természetes befejezése s ugyanakkor a szentmise az egyedüli módja annak, hogy az eukarisztikus táplálékot és italt elkészítsük és így az áldozásban Krisztus szent testét és vérét magunkhoz vehessük, akkor ebből az is nyilvánvaló, hogy a szentmiseáldozat bemutatása nemcsak a legtermészetesebb, hanem egyenesen a lényeges és következőleg a legjobb előkészület magára a szentáldozásra. c/ Ugyanezt az igazságot megerősíti magának a szentáldozásnak értelme is a szentáldozatban. A szentáldozás, vagy helyesebben mondva: Krisztus a szentáldozásban az Atya ajándéka nekünk. A szentáldozat, melyet Krisztussal, az ő Szent Fiával együtt bemutattunk, önmagunkat ővele egyesítve őt, a szeretett Fiút adtuk ajándékul az A
