A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-07-01 / 7. szám

336

tott, Wan Li császárnak is bemutatták (akit szintén egy órával kápráztatott el). A császár megengedte a keresztényeknek, hogy a fővárosban letelepedjenek. Ricci, aki Li Ma-teu néven vezette a missziót, sok kínai hagyományt (pl. az ősök kultuszát) összeegyeztetett a kereszténységgel és a liturgiát kínai nyelven végezte. Az ő idejében szokatlan térítő módszerét ma inkulturációnak mondanánk. Halálakor a császár állami temetést rendezett neki; ekkor már kb. 2500 a kínai keresztények száma, többnyire a magas műveltségű rétegekből. Utódja, a német jezsuita, Adam Schall von Bell, az elődhöz hasonló sikerei vitte tovább a térítést. Su Csi császár mandarinná tette, a páter pedig a befolyásos császári udvarhölgyek kívánságára egy Mária- kápolnát rendezhetett be a császári palotában. A jezsuiták Kínát a magasrangú emberek térítésével akarták kereszténnyé tenni. Sikereiket nem nézte mindenki jó szemmel. Módszereik ellenzőinek sikerült XI. Kelemen pápát rávenniük arra, hogy letiltsa a kínai szokások átvételét s a kínai nyelv használatát a liturgiában. A kínaiak szemében ez megalázásnak látszott. Ki is jelentették, hogy az órák, távcsövek és hasonló hasznos tárgyak érdeklik őket, de nem a prédikációk. A keresztény hittérítést idővel be is tiltották, az áttérést 1814 -tői kezdve halállal büntették. — 1949-ben 3 milliónál több katolikus volt az országban (460 millió lakosból), 20 érsek, és 85 püspök. 131 katolikus kórház, 225 magasabb iskola és 3 egyetem létezett. A kb. 5 ezer külföldit (pap, szerzetes, apáca) Mao idejében kiutasították.

nOat maga a szó is megijeszt: összeszedettség. Mert az unalommal, az ürességgel, a valószínűtlennel társítottuk. Nem egy jámbor könyv - és az imádság technikája is - felelős ezért; pedig az összeszedettség nem ellesett gondolatok syakorlat, ami lelki feszültséget okoz, s nem az a föladata, hogy mesterkélt erőlködéssel ürességet teremtsen az emberben: szemünket lezárva, fejünket kezünkbe hajtva a homályba merítsük a környező világot. Helyesebb azt mondani: az összeszedett lelkűiét szakit a mindennapi élet felszínes ritmusával, de nem az élettel, hisz éppen az a célja, hogy Isten elébe tegye egész életét. Hogyan lehetne életem az imádság, ha az életet e- lőbb magára hagyom, hogy beléphessek az ürességbe? Sajnos, a keresztény imádság nagyon is agymunkává lett, a buzgóság szentimentalizmussá. Az kell, hogy a hit imádkozzék, ami az egész életnek új értelmet ad. Ez pedig a szívben lakik, személyes felelősségünk és emberi sorsunk középpontjában. Összeszedettség tehát inkább annyit jelent, hogy legyőzzük a bensőnket benépesítő dolgok szétszórtságát, meghaladjuk pillanatnyi helyzetünk parancsait, nem rekedünk meg figyelmetlenségeinkben, hogy tudatosan újra kezünkbe vesszük életünket és beleállítjuk a fénybe. Az aktív figyelem nem álmos, nem nyugtalan, nem ismer kibúvót, nem képzeleg: egyszerűen imádni akar. André Liégé