A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
300 hogy ébredjünk Tebelőled! Nyújtsd ki föltámadt kezedet! Érintsd az áléit szíveket! Keltsd, éleszd, vidd át Temagadba e halandó, vergődő reményben, hitben tántorgó hívő tömeget. Vezess minket hozzád, Temagadba, haza, Atyánk háza elé, Istenfia, Jézus! Ujjaid érintése Milyen öröm és milyen fájdalom elfogadni és visszaadni végtelen ujjad érintését életem idegzet-húrjain! Ó, Te, csak Te tudod igazán,hogyan és miért játszod titokzatos-csodálatos dalaidat az összetört, esengő, épülő, fölépült harmóniát bennünk, — te formálod életünket Életté, Te, csodálatos Forrás, végtelen Erő, Szépség, Arány, Egyensúly, Te fölmérhetetlen Személyiség, akit Atyának nevezett Fiad, Te hajolsz apró életünk fölé örömmel, Te mosolyogsz bennünk örök Napfény, Te szenvedsz bennünk, hogy kínjaink tisztítótűzén át fölemelkedjen életünk Hozzád, Te vezetsz minket szent Ujjaid érintésével akkor is, amikor életünk leghétköznapibb vagy éppen legünnepibb óráit éljük. Te szólaltatod a cselekedetek, az örömök, a fájdalmak himnuszait bennünk, mígcsak föl nem növekedünk elénkszabott arányainkba, mígcsak énekeddé nem válunk, mígcsak át nem alakulunk a Te életedbe, mígcsak el nem alszunk önmagunkban, mígcsak föl nem ébredünk Tebenned! Isten-Atyánk! Én szóltam az Istenhez gagyogó nyelven, emberi módra, így: Rád bízom, Isten-Atyám, mit mívelsz te velem. Kezedben a sorsom. Éltess még, vedd hasznomat is, ha még szolgálatodra lehetnék. Vagy: tégy pontot rám a halállal. Mi lesz velem, ha lecsukod szememet? A Te dolgod. Altass el úgy, hogy sose tudjam, mi volt azelőtt, mi van most
